- 2019-05-20
- Posted by: Ravasz Orsolya
- Category: Vállalati tréningek

Minden vállalkozás – mérettől függetlenül – törekszik a sikerre.
A sikeres vállalkozás megkezdésének és fejlesztésének lényeges része, hogy az alkalmazottak motiváltak és kitartóak maradjanak. Azok az alkalmazottak, akiknek könnyen elterelődik a figyelmük, nem segítenek az üzleti célok elérésében.
A vezetőknek meg kell találniuk a módot, hogy hogyan szerezzék, és tartsák meg az elkötelezett munkavállalókat, akiknek megvan a határozottságuk és kitartásuk ahhoz, hogy minden munkahelyzetben helyt álljanak. Ugyanis azok, akik kitartóak, képesek rá, hogy nagyban gondolkodjanak, és másfajta megoldást találjanak a felmerülő problémákra.
A kitartás valójában fejleszthető és tanulható
Ahhoz, hogy mentálisan erősek legyenek a munkavállalóink, információkkal kell ellátni őket, és motiváló erőforrásokat kell nekik biztosítani, amik megtanítják őket arra, hogyan lehet leküzdeni a munkával kapcsolatos kihívásokat.
Fontos, hogy jelöljünk ki mentorokat azoknak az alkalmazottaknak, akiknél fejlődni szeretnének, vagy akin úgy látjuk, hogy szükség lenne erre. A jó mentornak képesnek kell lennie arra, hogy támogassa ezeket az alkalmazottakat, és konstruktív visszajelzést adjon nekik, valamint ötleteket a fejlődéshez. Amikor a munkájuk és hozzáállásuk elég jó, a mentornak mindig ösztönöznie és jutalmaznia kell őket.
Hogyha nincs a vállalkozásban erre alkalmas mentor, vagy személy, akkor lehetőség szerint külső segítséget is igénybe tud venni a cég a képzésre és tanácsadásra. A Smart Tréningek olyan képzést tudnak nyújtani az alkalmazottaknak, amik megtanítják őket, hogy hogyan kezeljék a kihívásokat, és hogyan tudnak javítani a munkájukon ezáltal.
Emellett a munkáltatóknak maguknak kell bizalmat táplálni a személyzetükbe.
Hogyha egy vezető elmondja az alkalmazottaknak, hogy biztos abban, hogy jól teljesítenek, és megbirkózhatnak a lehetséges problémákkal, ez kétségtelenül segít növelni az önbizalmukat. Az ilyen bizalom bemutatása elengedhetetlen ahhoz, hogy még a leginkább bizonytalan alkalmazottak körében is fejlesszük az önbizalmat.
A munkatársak kitartása gyakorolható azáltal, hogy egy megoldandó problémával állítjuk őket szembe. Ez a fajta rendszeres gyakorlat segít tesztelni mentális erejüket, és összehozza a csapatot, mivel ilyenkor együtt kell működniük egymással, hogy megtalálják a legjobb megoldást a problémára. Eközben fontos, hogy beszéljünk minderről, és megosszunk velük olyan eseteket, sztorikat, amikor a kitartás segített egy személynek, csapatnak vagy cégnek a céljaik elérésében és a problémák megoldásában.
Ha sikerül felépíteni és folyamatosan erősíteni a munkatársak bizalmi szintjét, kitartását és mentális erejét, biztos, hogy a vállalkozás jobban fog működni, és hogy munkavállalóink minden jelentős problémát időben és hatékonyan meg tudnak majd oldani.