Mentális erőforrásaink és a félelmeink leküzdése

Egy átlagos ember kb. 6-10 nagyobb depressziós időszakon esik át élete során. Most nem a siker elérésére fogunk tanácsokat adni, hanem arra, hogy hogyan is tudod elkerülni az önpusztítást, és a saját magad lebénítását. Az eszköz, ami segíthet ebben, az a sztoicizmus. A sztoicizmus, ami a görög-római világban alakult ki, gyorsan terjedt el, és az elmúlt években már a mentális fejlesztőtréningek része is lett.

Miért is érdekelheti a mai kor emberét a sztoicizmus?

Gondoljunk egy kicsit másképp a sztoicizmusra: úgy, mint egy rendszerre, amely stresszes körülmények között segít a döntéshozatalban. Számunkra az a legfontosabb, hogy elválasszunk két dolgot egymástól. Azt, ami tőlünk függ, attól amire nincs befolyásunk. Majd tanuljunk meg kizárólag csak az előbbire koncentrálni, ami bizonyos helyzetekben, a legjobb megoldás lehet. Vegyük például azt, hogy csatárként kihagyunk egy passzt, amin akár az egész meccs elmehet. Ezáltal haragszunk magunkra, vagy, mondjuk főnökként kiakadunk egy alkalmazottunkra, valamilyen kisebb nézeteltérés kapcsán, vagy egyetemistaként egy lefelé tartó spirálba kerülünk, és egyre reménytelenebbnek érezzük a helyzetet. Ilyenkor úgy érezzük, hogy a tét mindenképp hatalmas.

Van egy idézet Senecától, aki a leghíresebb sztoikus író volt:”Gondolatban sokkal gyakrabban szenvedünk, mint a valóságban” Ő találta ki a „premeditatio malorum”-ot, vagyis elképzelni előre a lehetséges rosszat. A legrosszabb esetek elképzelése, azoké a félelmekké, amelyek meggátolnak minket a cselekvésben.

Félelem-kitűzés – csinálj 3 oldalt

Az első oldal

Címe legyen „Mi lenne ha…?” Írd ide azt, ami téged nyugtalanít, bármi amitől félsz, vagy ami éppen zavar. Lehet például egy felmondás, egy cégalapítás, vagy éppen egy szakítás.

Legyen egy oszlopunk, amiben az áll, hogy „meghatározás”. Ide írjuk fel a legrosszabb dolgokat, amit csak el tudunk képzelni, hogy megtörténhet.

Legyen egy olyan is, hogy „megelőzés”. Ebbe az oszlopba, azokat a tevékenységeket írjuk fel, amiket tehetünk az ellen, hogy a korábban felsorolt eshetőségek ne történjenek meg.

Majd jöjjön a „megjavítás” oszlop. Azt írjuk ide, hogy ha véletlen megtörténik a legrosszabb dolog, miket tudunk tenni a kár enyhítésére, vagy azt, hogy melyik ismerősünktől, barátunktól, családtagunktól tudunk segítséget kérni.

A második oldal

A címe legyen „Mi lenne az előnye egy próbálkozásnak, vagy egy részsikernek?” Láthatjuk, hogy a félelem leküzdésére, és az előnyökre koncentrálunk. Tehát ha megpróbáljuk azt a bizonyos dolgot, talán önbizalmat szerzünk, fejlődünk készségeinkben, érzelmileg, és pénzügyileg is.

A harmadik oldal

Talán ez a legfontosabb. „Az elszalasztott lehetőségek ára” Jók vagyunk abban, hogy elképzeljük, mi bajunk származhat, ha kipróbálunk valamit, például fizetésemelést kérünk. Amit viszont sokszor nem veszünk figyelembe, az, ha  semmi nem változik. Kérdezzük meg magunktól, ha ezt nem teszem meg, ha most nem döntök, és máskor sem, hasonló helyzetekben, milyen lesz az életem 6 hónap, 12 hónap, 3 év múlva? Azt érdemes felidézni magunkban, hogy nem az élet tartozik nekünk, hanem mi tartozunk az elszalasztott lehetőségeinknek. A nehéz döntések azok, amiket a leginkább félünk meghozni, megkérdezni, elmondani, de legtöbbször ezek azok, amelyeket a legfontosabb megtennünk. A legnehezebb kihívások, és problémák megoldása soha nem lesz kellemes beszélgetés, sem önmagunkkal, sem másokkal.  Tehát, kérdezd meg magadtól azt, hogy életed mely területén érdemes inkább a félelmeidet meghatározni, nem pedig a céljaidat? Ez csökkentheti a nagy kihívások előtti félelemérzetet.

Mindenki vallott már az életében valamilyen okból kifolyólag kudarcot. Akár a sportban, munkahelyen, vagy az iskolában. Pl: focistaként kihagyunk egy gólhelyzetet, munkahelyen elrontunk egy feladatot, iskolában pedig kihívnak minket felelni, pont akkor, amikor éppen nem volt időnk a felkészülésre. Ilyenek időnként bárkivel előfordulhatnak. Mi tulajdonképpen azt hívjuk kudarcnak, amikor valaki nem tesz bele 100%.-ot, és „nem sikerültnek” hívjuk azt, amikor valaki beletesz 100%-ot, és külső okok miatt mégsem sikerül az adott dolog. Ez nem kudarc.

Na de miért?

Amikor nyomás alatt vagyunk, miért van az, hogy a teljesítményünk elmarad a képességeinktől? Sportolóknál például, akik rengeteg időt töltenek fizikai képességük fejlesztésével, tökéletesítésével, vagy amikor állásinterjú előtt állunk, könnyen azt gondolhatjuk, hogy teljesen felkészültek vagyunk. Aztán, végül mégis leszerepelünk. Mindig pont akkor, amikor a legjobbat kéne nyújtanunk. Kiderül, hogy ritkán gyakorolunk a tényleges feltételek között, s ennek pedig az az eredménye, hogy csődöt mondunk.

A válasz pedig: stresszes helyzetben izgulunk. Izgulunk a helyzet, a következmények miatt, és azért is, mert félünk, hogy vajon mit gondolnak rólunk mások. Azért akadályozzuk magunkat, mert az izgalmunk miatt, túlzottan koncentrálunk arra, ami éppen történik velünk. Túl nagy figyelmet fordítunk a feladatunkra. Ilyenkor gyakran azokat a teendőinket próbáljuk befolyásolni, amiket jobb gépiesen végezni, rábízni a tudatalattinkra. Pont emiatt zavarodunk bele feladatunkba, és ezáltal rontjuk el.  Gondoljunk arra, amikor megyünk le egy lépcsőn. Mi lenne akkor, hogy ha folyamatosan a lábunk mozgását kellene figyelni? Nagy valószínűséggel elesnénk. Egy kutatás során, arra kértek meg focistákat, hogy miközben vezetik a labdát, olyan dolgokra is figyeljenek, amire amúgy nem szoktak, hogy lábuk melyik részével érnek hozzá a labdához. A teljesítményük lelassult, és a hibák száma nőtt. Amikor nyomaszt minket a teljesítés vágya, gyakran próbáljuk irányítani a cselekedeteinket, azért, hogy a lehető legjobbat tudjuk nyújtani. A végeredmény pedig pont annak az ellenkezője lesz, amit el akartunk érni.

Mit tehetünk?

Ha eltúlozzuk a figyelmünket, hogyan is tudnánk jobbat nyújtani? A folyamat nagy része a prefrontális kérgünkben, agyunk elülső, szemünk feletti részében zajlik. Ez segít nekünk a figyelem összpontosítására. Gyakran viszont lényegtelen dolgokra téved. Hogyan tudjuk elterelni róluk? A válasz egyszerű. Olyan cselekményekkel, mint például az éneklés, vagy nagylábujjra való figyelés. Ezek mind elterelik figyelmünket a bosszantó részletektől.

Az is egy megoldás, hogy ha életszerű körülmények között többször gyakorolunk, akár komikus helyzeteket felidézve magunkban, mert így csökkenthetjük a görcsös erőlködést..Ezzel megszüntetjük a gyakorlás, és a versenyhelyzet közötti különbséget. Ez vonatkozik mind a pályára, vizsgára készülésre, vagy akár egy fontos beszédre. Minden olyan tevékenységre amely némi nyomás alá helyez minket.

Néhány módszer stresszhelyzetben lévő önbizalomhiány megszüntetésére, és a félelem leküzdésére

Készüljünk úgy egy vizsgára, hogy becsukjuk a könyvet, és gyakoroljunk úgy, hogy fejből válaszolunk adott kérdésekre, meghatározott idő alatt. Beszédre készülve, gyakoroljunk közönség előtt. Ha nem találunk közönséget, akkor gyakoroljunk tükör, vagy videokamera előtt. Ez kideríti, hogy elrontjuk, vagy eredményesek leszünk-e.

Kutatók kimutatták, hogy ha stresszhelyzet előtt leírjuk kételyeinket, gondolatainkat, az segíthet kiverni őket a fejünkből, s ez csökkenti az esélyt arra, hogy kudarcot valljunk nyomás alatt. A végeredmény pedig az lesz, hogy a kellő pillanatban, a legjobbakat tudjuk nyújtani.

Nemcsak mi hátráltathatjuk magunkat

Környezetünktől is függ az, hogy”nem sikeresek”, vagy sikeresek leszünk. Edzőink, szüleink, főnökeink, tanáraink is hatnak arra, hogy a kellő pillanatban kihozzuk-e magunkból a maximumot.

Nézzük például a matekot. Sokan vallanak „kudarcot” benne, vagy szoronganak dolgozatíráskor. Társadalmilag ez teljesen elfogadott. Kutatások kimutatták, hogy a matekfóbia összefügg zsigeri érzésekkel, mint például a fájdalomérzet, amelytől jogosan félünk.  Ha a matektól szorongók gondolatban matekvizsgára készülnek, nem is vizsgáznak, csak készülnek rá, az idegi fájdalomválaszt végző agyterületeik működésbe lépnek. Amikor azt mondjuk: „annyira hülye vagyok matekból, hogy ez már fáj” , egyeseknél van ebben némi igazság.

Honnan is származik ez a szorongás?

Kiderül, hogy a matektól való szorongás fertőző. Ha felnőttek szoronganak a matektól, ez a körülöttük lévő gyerekekre is átragad. Már az elsősök is, ha olyan pedagógus tanítja őket, aki szorong matektudása miatt, kevesebbet tanulnak az iskolaév alatt.

Egy kutatás kimutatta, hogy ha segítünk a szülőknek szórakoztató matekot játszani gyerekeikkel, s ahelyett, hogy esti mesét mondanának, lefekvéskor matekkal szórakoztatják őket, amik lehetnek érdekes esti feladatok, az nemcsak a gyerek hozzáállását javítja a matekhoz, hanem az iskolaév közbeni előmenetelét is. Környezetünk számít, az osztálytól kezdve, a szülőkön át a médiáig mind hatással van rá, hogy kudarcot vallunk, vagy sikeresek leszünk.

Számít az is, hogy mi megy végbe a fejünkben, s ennek tudatában megtanulhatjuk, hogyan készítsük föl magunkat és másokat a sikerre, nemcsak a focipályán, hanem az osztályteremben és a tárgyaló asztalnál is.