Pécsi Ferenc

 

Pécsi Ferenc, a Soreo HR 2.0. Network  alapítója.

 

1998. óta foglalkozik hivatásszerűen     online kommunikációval. Az elmúlt 12 év alatt a vállalati belső kommunikáció, a B2B és a B2C komunikáció területén egyatánt sok tapasztalatot gyűjtött össze. Szinte a kezdetektől intenzíven foglalkoztatták az online médiában rejlő lehetőségek, 2004-től pedig belevetette magát a közösségi médiába is.

 

Vállalati munkái során ugyan többször is kapcsolatba került a HR területtel (intranet, vállalati karrieroldalak), de a HR kommunikáció új lehetőségeihez mégis a “másik” oldal, az internet újfajta, a korábbinál (inter)aktívabb használata, a web 2.0. felől jutott el.

 

Meggyőződése, hogy az üzleti világ, ezen belül pedig a HR szakma számára a közösségi médiában és az interaktív webben (web 2.0.) rejlő lehetőségek a hagyományos szervezeti keretek közt csak lassan, részlegesen aknázhatók ki. Ezért a  Soreo HR 2.0. Netwok  egy ettől eltérő működési modellt választott. A Soreo tehát nem állandó struktúrával rendelkező vállalkozás, hanem információk, tapasztalatok és szakértők hálózata. Ezen a hálózaton keresztül hatékonyan érhető el
az adott feladathoz szükséges tudás. (tehát Ferenc nem HR-szakember (ahogy nem programozó, grafikus, vagy marketinges sem), viszont érti, tudja, hogy egy adott feladat elvégzéséhez kikre van szükség és hol találja meg őket. (Természetesen ez nem csak egy címtárat, hanem egy személyes ismeretségeken, munkatapasztalatokon alapuló kapcsolatrendszert jelent.)

 

LinkedIn profil:

http://hu.linkedin.com/in/pecsiferenc