Kategóriák
Immunis a változásra Összes blog Sportolók mentális felkészítésére Vállalati tréningek

Mentális erőforrásaink és a félelmeink leküzdése

Egy átlagos ember kb. 6-10 nagyobb depressziós időszakon esik át élete során. Mai posztunkban nem a siker eléréséhez fogunk tanácsokat adni, (erről már írtunk korábban) hanem arra, hogy hogyan is tudod elkerülni a saját magad hátráltatását, extrém esetben az önpusztítást, és saját magad lebénítását. Az egyik jól bevált eszköz, ami segíthet ebben, az a sztoicizmus. A sztoicizmus, ami a görög-római világban alakult ki, gyorsan terjedt el, és az elmúlt években már sok mentális fejlesztőtréning része lett.

Miért is érdekelhet minket a sztoicizmus?

Mondhatod azt, hogy oké, de mi közöm nekem a görögökhöz, hisz ma már egy megváltozott világban élünk. Ez igaz, de a sok „megváltozott” dolog (intenzív média használat, kevesebb fizikai mozgás, stb.) mellett gondoljunk a „meg nem változott” dolgokra is, mint a nagy teljesítményekhez szükséges nyugalom, figyelemkoncentráció, kitartás, önbizalom szükségessége. Tekintsünk  egy kicsit másképp a sztoicizmusra: úgy, mint egy rendszerre, amely stresszes körülmények között segít a nyugodt döntéshozatalban. A sztoicizmus szerint számunkra az a legfontosabb, hogy elválasszunk két dolgot egymástól. Azt, ami tőlünk függ, attól amire nincs befolyásunk. Tanuljunk meg kizárólag az általunk befolyásolható dolgokra koncentrálni, ami bizonyos helyzetekben, a legjobb megoldás lehet. Vegyük például azt, hogy csatárként kihagyunk egy lövést, amin akár az egész meccs elmehet. Ekkor tőlünk függ az, hogy a hibánk miatt elveszítjük a fejünket, haragszunk magunkra, vagy azt mondjuk, hogy : „ez már a múlt, a következőt biztos berúgom”. Előfordulhat, hogy az edzésen kiakadunk egy csapattársunkra valamilyen kisebb nézeteltérés miatt, és a negatív kommunikációt nem állítjuk meg, nem folytatjuk megoldásra irányuló javaslattal. Így egy lefelé tartó spirálba kerülünk, és egyre reménytelenebbnek érezzük majd a helyzetet. Megoldatlan kommunikációs zavarok mellett azt érezhetjük, hogy a nagy tét még jobban nyomaszt. Van egy idézet Senecától, a leghíresebb sztoikus írótól:”Gondolatban sokkal gyakrabban szenvedünk, mint a valóságban”. Ő találta ki a „premeditatio malorum”-ot, vagyis elképzelni előre a lehetséges legrosszabb végeredményt. A legrosszabb esetek elképzelése, azoknak a félelmeknek a konkretizálása, amelyek meggátolnak minket a cselekvésben. A szorongás azért nehezebben leküzdhető, mert nincs konkrét tárgya, mint a félelemnek.

Félelem-kitűzés – készíts 3 oldalas tervet

Az első oldal

Címe legyen „Mi lenne ha…?” Írd ide azt, ami téged nyugtalanít, bármi amitől félsz, vagy ami éppen zavar. Lehet például egy nagy téttel bíró EB vagy VB selejtező.

Legyen egy oszlopunk, amiben az áll, hogy „meghatározás”. Ide írjuk fel a legrosszabb dolgokat, amit csak el tudunk képzelni, hogy megtörténhet.

Ezután írjunk egy oszlopot amelynek a neve az, hogy „megelőzés”. Ebbe az oszlopba, azokat a tevékenységeket írjuk fel, amiket tehetünk az ellen, hogy a korábban felsorolt negatív eshetőségek ne történjenek meg.

Majd jöjjön a „megjavítás” oszlop. Azt írjuk ide, hogy ha véletlen megtörténik a legrosszabb dolog, miket tudunk tenni a kár enyhítésére, vagy azt, hogy melyik fontos kapcsolatunktól  tudunk segítséget kérni. A fontos kapcsolat lehet edzőnk, ismerősünk, barátunk, családtagunk.

A második oldal

A címe legyen „Mi lenne az előnye a komoly napi erőfeszítéseimnek, akkor, ha a fő célomat nem érem el?” Láthatjuk, hogy most a megtett erőfeszítéseinkre és az erőfeszítés következményeként jelentkező  előnyökre koncentrálunk. Ez a kettő, az erőfeszítések, és az előnyök önbizalmat adnak, és csökkentik a kételyeket.  Tehát ha megtesszük az erőfeszítéseket, akkor önbizalmat szerzünk, fejlődünk készségeinkben, érzelmileg, szakmailag és lehet, hogy pénzügyileg is.

A harmadik oldal

Talán ez a legfontosabb. „Az elszalasztott döntések ára” Gyakran elképzeljük azt, hogy milyen előnyünk származhat abból, ha kipróbálunk valami újat, például fizetésemelést kérünk. Amit viszont sokszor nem veszünk figyelembe, az, hogy mi történik akkor, ha  semmit sem változtatunk. Kérdezzük meg magunktól, ha ezt nem teszem meg, ha most nem döntök egy adott negatív szokásom felszámolásáról, akkor milyen lesz az életem 6 hónap, 12 hónap, 3 év múlva? Azt érdemes felidézni magunkban, hogy nem az élet tartozik nekünk, hanem mi tartozunk az elszalasztott lehetőségeinknek. Azok a legnehezebb döntéseink, amiket a leginkább félünk meghozni, de legtöbbször ezek azok, amelyeket a legfontosabb megtennünk. A legnehezebb kihívások, és problémák megoldása soha nem lesz kellemes beszélgetés, sem önmagunkkal, sem másokkal.  Tehát, kérdezd meg magadtól azt, hogy életed mely területén érdemes a célok mellett a félelmeidet is leírni? A lehetséges negatív eredmény miatti félelmek leírása csökkentheti a nagy kihívások előtti szorongásokat.

Mindenki vallott már az életében valamilyen okból kifolyólag kudarcot. Akár a sportban, munkahelyen, vagy az iskolában. Például: focistaként kihagyunk egy gólhelyzetet, munkahelyen elrontunk egy feladatot, iskolában pedig kihívnak minket felelni és téves választ adunk. Ilyenek időnként bárkivel előfordulhatnak. Mi tulajdonképpen azt hívjuk kudarcnak, amikor valaki úgy méretteti meg magát, hogy nem tesz bele 100%.-ot, és „nem sikerültnek” hívjuk azt, amikor valaki beletesz 100%-ot, de külső okok miatt mégsem sikerül az adott dolog. Ez nem kudarc, mert megtettük a szükséges erőfeszítéseket.

Na, de miért omlunk össze?

Amikor nyomás alatt vagyunk, miért van az, hogy a teljesítményünk elmarad a képességeinktől? Miért fordul elő ez például olyan sportolóknál is,  akik rengeteg időt töltenek fizikai képességük fejlesztésével, tökéletesítésével, vagy amikor állásinterjú előtt azt gondoljuk, hogy teljesen felkészültek vagyunk. Aztán, végül mégis leszerepelünk. Mindig pont akkor, amikor a legjobbat kéne nyújtanunk. Kiderülhet, hogy nem a tényleges elvárások szerint gyakoroltunk, s ennek pedig az az eredménye, hogy csődöt mondunk.

A miért omlunk össze kérdésre a válaszunk az lehet, hogy azért omlunk össze, mert stresszes helyzetben izgulunk. Izgulunk a helyzet, a következmények miatt, és azért is, mert félünk, hogy vajon mit gondolnak rólunk mások. Azért akadályozzuk magunkat, mert az izgalmunk miatt, túlzottan koncentrálunk arra, ami éppen történik velünk. Túl nagy figyelmet fordítunk a feladatunkra. Ilyenkor gyakran azokat a teendőinket próbáljuk befolyásolni, amiket jobb gépiesen végezni, rábízni a tudatalattinkra. Pont emiatt zavarodunk bele a feladatunkba, és ezáltal rontjuk el.  Gondoljunk arra, amikor megyünk le egy lépcsőn. Mi lenne akkor, hogy ha folyamatosan a lábunk mozgását kellene figyelni? Nagy valószínűséggel elesnénk. Egy kutatás során, arra kértek meg focistákat, hogy miközben vezetik a labdát, olyan dolgokra is figyeljenek, amire amúgy nem szoktak, hogy lábuk melyik részével érnek hozzá a labdához. A teljesítményük lelassult, és a hibák száma nőtt. Amikor nyomaszt minket a teljesítés vágya, gyakran próbáljuk irányítani a cselekedeteinket, azért, hogy a lehető legjobbat tudjuk nyújtani. A végeredmény pedig pont annak az ellenkezője lesz, amit el akartunk érni.

Mit tehetünk?

Ha eltúlozzuk a figyelmünket, hogyan is tudnánk jobbat nyújtani? A folyamat nagy része a prefrontális kérgünkben, agyunk elülső, szemünk feletti részében zajlik. Ez segít a figyelmünk összpontosítására. Gyakran viszont a figyelmünk lényegtelen dolgokra téved. Hogyan tudjuk visszaterelni  a lényegtelen dolgokról a lényegesre a figyelmünket? A válasz egyszerű. Olyan cselekményekkel, mint például az éneklés, vagy nagylábujjra való figyelés. Ezek ellazíthatnak és elterelik figyelmünket a bosszantó, de lényegtelen részletekről.

Az is egy megoldás, hogy ha életszerű körülmények között többször gyakorolunk, komikus helyzeteket felidézve magunkban, mert így csökkenthetjük a görcsös erőlködést. Ezzel megszüntetjük a gyakorlás, és a versenyhelyzet közötti különbséget. Ez vonatkozik mind a pályára, vizsgára készülésre, vagy akár egy fontos beszédre. Minden olyan tevékenységre amely némi nyomás alá helyez minket.

Néhány további megoldás stresszhelyzetben az önbizalomhiány megszüntetésére, és a félelem leküzdésére

Készüljünk úgy egy vizsgára, hogy becsukjuk a könyvet, és gyakoroljunk úgy, hogy fejből válaszolunk adott kérdésekre, meghatározott idő alatt. Beszédre készülve, gyakoroljunk közönség előtt. Ha nem találunk közönséget, akkor gyakoroljunk tükör, vagy videokamera előtt. Ez visszajelezheti, hogy elrontjuk, vagy eredményesek leszünk-e. Ugyanez a sportolókra is igaz, úgy kell fejben gyakorolniuk, mint ahogy a színészek memorizálják az előadásaik szövegét. Egy sportoló is tisztába kell legyen a mérkőzés forgatókönyvével, a rá váró szereppel. Érdemes a mérkőzés előtt begyakorolnia a taktikailag számára kijelölt terület leghatékonyabb „befutását”, a vele szemben álló direkt ellenfél várható viselkedésére adott saját reakcióit stb.

Kutatók kimutatták, hogy ha stresszhelyzet előtt leírjuk kételyeinket, gondolatainkat, az segíthet kiverni őket a fejünkből, s ez csökkenti az esélyt arra, hogy kudarcot valljunk nyomás alatt. A végeredmény pedig az lesz, hogy a kellő pillanatban, a legjobbat tudjuk nyújtani.

Nemcsak mi hátráltathatjuk magunkat

Gyakran előfordul, hogy ellenállunk annak, ami jó nekünk, de a környezetünktől is függ az, hogy „sikeresek” vagy ”nem sikeresek” leszünk. Edzőink, szüleink, főnökeink, barátaink is hatnak arra, hogy a kellő pillanatban kihozzuk-e magunkból a maximumot.

Nézzünk például egy nagy tétre menő meccset. Sokan vallanak „kudarcot” ilyenkor, vagy szoronganak a nagy tét miatt. Ez teljesen érthető. Kutatások kimutatták, hogy ez a „teljesítményfóbia” összefügg zsigeri érzésekkel, mint például a fájdalomérzet, amelytől jogosan félünk.  Ha a szorongók negatív gondolatokat engednek magukban eluralkodni, már ettől is az idegi fájdalomválaszt végző agyterületeik működésbe lépnek. Amikor azt mondjuk: „annyira béna vagyok ebben…, hogy ez már fáj”, egyeseknél ez a fájdalom tényleg valós.

Honnan is származik ez a szorongás?

Származhat belőlünk, vagy környezetünkből is, kiderült, hogy a nagy teljesítménytől való szorongás fertőző. Ha például az edző szorong a meccs előtt, ez a körülöttük lévő sportolókra, és a stábra is átragad. Ha például az edző szorong a tudása, a nagy tét, vagy az elégtelen edzésmunka miatt, akkor ez mind ráragad a sportolókra.

Több kutatás kimutatta a történetek erejét, hogyha segítünk a vezetőknek, vagy edzőknek abban hogy, a kemény edzések mellett szórakoztató történeteket osszanak meg a csapattal, ez nemcsak a sportolók edzésekhez való hozzáállását javítja, hanem a meccsek közbeni sikeres teljesítést is. Az számít, hogy a sportoló és az edző mennyire tudatos, mit enged át illetve, szűr ki a környezetből.

Tudásunk, céljaink, erőfeszítéseink és a környezet is mind hatással vannak arra, hogy végül kudarcot vallunk, vagy sikeresek leszünk.

Számít az is, hogy mi megy végbe a fejünkben, s ennek tudatában megtanulhatjuk, hogyan készítsük föl magunkat és másokat a sikerre, nemcsak a focipályán, és a tárgyaló asztalnál is.

Kategóriák
Hírek Immunis a változásra Összes blog Sportolók mentális felkészítésére Vállalati tréningek

Mi értelme van a vállalati tréningeknek és a coachingnak?

Vállalati problémák, vezetők és trénerek vagy coachok segítsége

A szervezetek gyakran alkalmaznak vállalati trénereket, vezetési tanácsadókat vagy coachokat, az éppen aktuális problémájuk orvoslásának reményével, vagy a felsővezetőik jövőre való felkészítésére. A felsővezetők látják azt, amikor a vállalatuknál rossz problémamegoldási szokások, vagy elavult vezetési stílusok alakultak ki. A vállalatok gyakran erőltetett ütemben kell fejlődjenek, ezért a felsővezetők azt is elvárják, hogy a leendő vezetőik majd gyorsabban, rugalmasabban, és együttműködőbben fognak irányítani. Úgy gondolom, hogy a belépés után néhány hónapig megvan annak az ideje, hogy a középvezetők még alakíthatóak legyenek, amikor meg tudjuk nekik tanítani a helyes vezetési alapokat. Ezt a megfelelő időzítést gyakran elhanyagoljuk, mivel a felsővezetők abban a meggyőződésben vannak, hogy a leendő középvezetők őket, azaz a felsővezetőiket tartják példaképüknek, ezért az ők szokásaik majd automatikusan rögződnek be náluk, hisz ők is ugyanolyan vezetővé szeretnének válni, mint a főnökeik. Azonban ezek a felsővezetők azért nem lesznek jók példaképnek, mivel ők egy logikai csapdától szenvednek. Ők valójában nem szeretnének változtatni a vállalatuknál levő vezetési kultúrán, szokásokon, vezetési módszereken, amivel ők sikeresek lettek. Az lenne szerintük a megfelelő módszer, hogy ha a közép-, és felsővezetők „maguktól” együttműködnének, fejlesztenék egymást, és új vezetési kultúrában és módszerekben egyeznének meg.

Vezetők, akik a régimódi vezetési stílust képviselik.

Ezek a vezetők feladataikat maximálisan teljesítették, egyéni teljesítményükkel jutottak fel a csúcsra, ma pedig már így vezetnek. Nehéz nekik megfelelni, nem foglalkoznak olyan dolgokkal, amik nem szigorúan az ők feladataikhoz kötődnek, pedig nekik átfogó képük kellene legyen a szervezetről, amelyet vezetnek. Emellett fő feladatuk kellene legyen a munkatársaik, és nem az embereik fejlesztése. Azonban ezek a vezetők mások véleményénél mindig fontosabbnak tartják a sajátjukat. A vezetők ezen berögzült szokásaikért egykor őket megjutalmazták, ma már egyáltalán nincsenek összhangban saját cégük törekvésével. Ez az utasítás-ellenőrzéses módszer már rég nem működik az új, egyre jobban digitálizálódó szervezetekben.

Amikor új vezetési módszert akarnak alkalmazni, sok cégnél úgy készülnek elő a stratégiai döntésekkel, hogy előtte több meetinget tartanak. Biztosak akarnak lenni benne, elegen támogatják őket ahhoz, hogy a javaslataik elfogadásra kerüljenek a végső stratégiai meetingen. Az értekezlet előtti értekezletek sokszor csak szükséges rossznak bizonyulnak, nem elég hatékonyak, ekkor külsős trénert hívnak, hátha attól jobb lesz a helyzet. A tréning legyen gyakorlatorientált, és a tréner ígérje meg, hogy a jövőben másként lesz…

Mitől biztosak abban a trénerek és a vezetők, hogy egy tréning segíteni fog? Mi idézné elő a tényleges változást?

Elkeserítő az, amikor ígéretes vezetők kerülnek ebbe a csapdába, mert valószínűleg jó indulás mellett ők képesek lennének felkavarni az állóvizet, és belülről segítenének újrafogalmazni az elavult vezetési módszereket. Ehelyett az derül ki, hogy inkább „kiválóan teszik a dolgukat” – akadékoskodás nélkül, és ezért nem kérdőjelezik meg a rendszer egyetlen elemét sem. Ők azok, akik inkább igyekeznek mindenáron jó benyomást kelteni, és megkönnyíteni a maguk dolgát és a később őket kinevező felsővezetők életét. Mindenki szereti az előléptetést, ezért nemigen hibáztathatjuk a fentiekért ezeket a középvezetőket. Hisz ők abban bíznak, hogy majd képesek lesznek változtatni a magatartásukon. Igen, ha megszerzik a tekintélyt és a hatalmat, akkor minden másképp lesz… De ez a csapda!  Amikor eljönne a változtatás ideje, ezek a középvezetők már azon fognak dolgozni, hogy túléljenek a nagy tétre menő, stresszes vezetői munkakörben anélkül, hogy a maguk és cégük sikerét kockáztatnák. Ettől a természetesnek tűnő attitűdtől lesznek „immunisak a változásra”. Azt kívánják majd, bár ne lenne olyan nehéz változtatni a céges kulturán, a szokásokon. Végül a túlélés biztonságát keresve, inkább továbbra is úgy teszik a dolgukat, mint kinevezésük előtt.

A vezetők helyzete és szerepe

Mint vezetési tanácsadó, megszólal bennem az a kérdés, hogy hogyan hasznosíthatnánk jobban a leendő felsővezetők fejlődésképes éveit? Hogyan hasznosíthatnánk azt a tényt, hogy ezek a középvezetők, és társaik még a felvételi interjúk során lelkesek voltak és felelősséget akartak vállalni szakmai sorsukért. Azt akarták, hogy  a felsővezetőik felkészítsék őket a jövőbeni szervezetek irányítására ahelyett, hogy hagynák őket abban a csapdában vergődni, amely a múlt szervezeteinek irányítására készítette fel őket. Lehet, hogy meglepő lesz, amit írok, de szerintem a tanulás legjobb helyszíne a munkahely, nem pedig a külső helyszínű csilli-villi tréning terem, és szükségesek, de nem elégségesek a neten hallgatott anyagok sem. A külsős helyszínű tréningek kiválóak brainstormingra, stratégiai javaslatok kidolgozására, de ezek sem elégségesek az új vezetési stílus, és vezetési módszerek megtanulására.

A munkahelyi tanulásban három dologra támaszkodhatunk: saját szokásaink monitorizálására -megváltoztatására, amely a tevékenységnapló vezetésével kezdődik.Ezt megtehetjük klasszikus naptárban, vagy akár egy applikációval is. A második meghatározó tényező a munkahelyi tanulásban a munkahelyi példaképek, a harmadik pedig a munkahelyi környezet.

Gyakran a jelenlegi vezetők stratégiája egyáltalán nem példaértékű, mert csak az utasítás-ellenőrzésben hisznek. Sok mindent megváltoztatnak a szervezetek működésében, de a viselkedést összességében még mindig a régi mércével mérik és ösztönözik, mivel ezeket a mércéket ismerik, amik megváltoztatásához idő kell.

A harmadik tényező, a munkahelyi környezet,a munkahelyi kultúrával kölcsönhatásban van és a munkahelyi kultúra hatása a legerősebb.

Fiatal vezetőkként, ha nem támaszkodhatunk a vállalati példaképekre vagy a környezetre, akkor kettős felelősségről beszélünk. Egyrészt a mi saját felelősségünk, hogy ne mulasszuk el a vezetővé válás kritikus fejlődési szakaszát. A régi típusú felsővezetők segítségét nem nélkülözhetjük, ezért a második felelősség az övék, éppúgy, ahogy a kockázat is. Vagy tovább viszik a régimódi vezetés miatt kudarcot valló szervezetet, vagy vakfoltjaik miatt inkább maguk mulasztják el a modernvállalat vezetéséhez szükséges képességek kifejlesztését. Miért teszik ezt? Mert biztonsági játékot akarnak játszani.

Milyen vezetési tanácsot kövessenek ezek a középvezetők, akik később felsővezetőkké válhatnak? Véleményem szerint, először át kellene venniük az irányítást maguk felett. Legyen a jelszavuk:Befolyásolhatsz engem, de nem irányíthatsz engem „alkatrészként”. Várják el a „vezess jól, és akkor követni foglak” attitűdöt. Ezzel a felfogással megtanulhatják azt, hogy később hogyan vezessék önállóan a csapatukat. Minden levezetendő megbeszélés, minden meghozandó döntés próbatétel. A vállalati élet próbára teszi azt, aki a tanulás lehetőségével élni mer és akar. A középvezetőknek oda kell menniük vezetőikhez, és kreatív értekezlet-stratégiát kell ajánlaniuk a sok körös meetingekhelyett, bemutatva nekik, hogy átgondolták a lehetőségeket, és a vezető támogatását kell kérniük a minden érintett számára előnyös változtatáshoz.

A felsővezetők helyzete nem egyszerű, de hát ezért vezetők. Nem csak bízniuk kell beosztottjaikban, hanem azt is el kell fogadniuk, hogy ezek a középvezetők bizonyos szempontból elkezdenek saját vezetési stratégiát kialakítani, és inkább saját elképzelésük szerint fognak munkálkodni, mint sem a vezetőik utasítására. Ez nem a felsővezetőik ellen van, hanem a fejlődés reményében történik. Az is lehet, hogy a felsővezetők még tanulhatnak is ebből,  ezáltal javíthatják a saját vezetői készségüket.

A felsővezetőknek persze sok fenntartásuk lehet azzal kapcsolatban, hogy a középvezetők saját kezükbe veszik a döntéseket. Nem bíznak abban, hogy a beosztottjaik jól fognak dönteni, mivel soha nem kapták meg tőlük annak a lehetőségét, hogy ők döntsenek. Nyilván nem azt kell tenniük, hogy hátradőlnek, és minden döntést középvezetőikre bíznak. Viszont, ha nem szervezik meg minél előbb az alkalmazottaik „learning by doing” betanítását, akkor azok soha nem lesznek képesek a helyükbe lépni, s különösen nem lesznek képesek másként vezetni, mint felsővezetőik.

Vállalati tréningek és coachok

Mivel a felsővezetőket, és a középvezetőket is érdemes kizökkenteni komfortzónájukból, külső vezetési coachokra van szükség, a külső szempontjaik miatt, a vak vezet világtalant elkerülésére.De mi lenne akkor, ha a coachok nem csak abban segítenék a vezetőket, hogy egyénileg legyenek hatékonyabbak, hanem mellette a belső coachingot, mentoringot is elősegítenék? Beültethetnénk a külsős vállalati trénereket a felsővezető és közvetlen beosztottjainak egy-egy csoportértekezletére, és megtapasztalhatnák azt, hogy mennyire eredményesen kommunikálnának a vezetők és a középvezetők egymással. Beültetném a vezetői coachot a rendszeres havi beszámolókra, ahogyan a párterapeuta coachol, vagy mediál a jobb kommunikáció érdekében. Ezután a coach szerepet tudatosan átlépve, akár tréneri tanácsot is nyújthatnának, közölnék a megfigyeléseiket arról, hogyan folyjék a jövőben jobban a kommunikáció. Ez a folyamat egy egyszerű, de mégis nehéz folyamat; a külső és belső coach/tréner/mentor segítségével történő fejlődés. A külső és a belső coach/tréner/mentor szakértelmét egy HR stratégia szerint érdemes használni, amelyhez még a legjobb vezetők sem nélkülözhetik a segítséget. Ezért „gondolom” azt, hogy felsővezetőként szükséges a vállalati külső coachot „tettre” hívni ahhoz, hogy segítségükkel „szokássá” váljon a belső coaching és mentoring. Így, a vezetők saját szokásainak átalakításával, kiváló „jellemű”vezetőként lennének példaképek. Mindezt nem külsős helyszíneken érnék el, hanem jobb „sorsot” aratva a belső terekben, a munkahelyeken. Sokan ismerik alábbi mondást, de kevesebben valósítják meg ezt a mindennapokban:

„Vess el egy gondolatot és tettet aratsz,

Vess el egy tettet, és szokást aratsz,

Vess el egy szokást, és jellemet aratsz,

Vess el egy jellemet, és sorsot aratsz.”

Lehet, hogy Ön is úgy gondolja, hogy vezetőként, coachként többet tehetnének a középvezetőik érdekében a modern kornak megfelelő vezetői és HR stratégiájuk kialakításáért? Tegyék ezt, amíg még nyitottak, lelkesek és nem rögzültek véglegesen bennük a rossz szokások…

 

Hajdu Zoltán

vezetői coach

Kategóriák
Hírek Immunis a változásra Összes blog Sportolók mentális felkészítésére Vállalati tréningek

Újévi fogadalmak?

Újévi fogadalmak helyett…

Miért teszünk fogadalmakat és mi ennek az értelme?

1.RÉSZ

Az új év a legtöbb embert számvetésre készteti, ez benne van már a kultúránkban, hisz az időbe vetettség tudata az évfordulókon elszámolásra sarkall bennünket. Ennek egyszerűen hagyományai vannak. Én is visszaemlékeztem a 2019-es évben engem ért csodákra, a nagy győzelmekre és a veszteségekre is. Először azt próbáltam átgondolni, hogy milyen fontos dolgok történtek velem, a szerelmemmel, a nagyfiammal, és a családommal, ami csodaként 2019-ben egy áldott kisfiúval bővült. Azután számbavettem azt is, hogy mik történtek a barátaimmal, a munkámmal, mit értem el idén a saját fizikai és mentális edzéseimmel. Néhányan tudjátok azt, hogy a mostani munkám, a foci válogatottunk mental coachingja, kettős szenvedélyem. Egyrészt szeretek az emberek hibái helyett az erősségeikre figyelve segíteni nekik, másrészt a sport és a foci 1978 óta szenvedélyesen érdekel. Szenvedély ide vagy oda, sikerült hideg fejjel átgondolnom, hogy miben fejlődött és mit ért el a világ legnépszerűbb sportjában a nemzeti válogatottunk? Eltökélten összeírtam már, hogy – személyes véleményem szerint – konkrétan mit és hogyan kell még megtennünk ahhoz, hogy 2020-ban ott legyünk az Európa bajnokságon és (ami 1986 óta álmom), hogy újra a magyarok válogatottjának szurkolhassak a foci VB-n. Az év végi számvetés során, mint sokan mások, én is reméltem:

„Töményebb lettem, igazibb,

hogy a fény s meleg itthagyott.

Minden szervem viaskodik.

Szünetlen diadal vagyok.”

Illyés Gyula “A tél ellen örök forradalomban” című versénél jobban nehéz lenne érzékeltetni az időbe vetettségünk tragédiáját, valamint az ezzel dacoló reményeinket, viaskodásunkat a jobbik énünkért, és a remélt pozitív változásunkért.

A költői emelkedettséget kicsit félretéve, azt javaslom, hogy menjünk vissza az időben egy keveset, mondjuk egy hetet a prózai valóságba. Akár már a karácsonyi ajándékozások és a kiadósabb étkezések befejeztével megfoganhatott bennünk a személyes változtatások igénye. Jó esetben sikerült pihenni néhány napot, miközben jobbnál jobb változási ötletek derengtek fel bennünk, ám a megvalósításukat csakis a Szilveszteri buli után kezdjük el, mondtuk magunknak. A Szilveszter mámorában lehet, hogy még a rossz szokásaink felett aratott diadalokra is gondoltunk, miközben újévi fogadalmakat tettünk. „Mi ennek az értelme?” – mondják azok, akik csak lemondóan legyintenek ránk… „Ugyan minek probálkozol? Tudod jól, hogy úgysem változik semmi, meg amúgy is, a magyarok örök vesztesek….” A szkeptikusok ereje abban rejlik, hogy ők legtöbbször csak a múltbéli tényekben gondolkodnak, ezért nekik könnyebb a dolguk és legtöbbször igazuk is van. Kérdezz meg egy pesszimistát arról, hogy a kiváló múltelemzése után mit tudna egy jobb jövőért, megoldásként javasolni. A pesszimisták a befagyott múltat, a változatlanságot képviselik, és teszik ezt nem középiskolás fokon. Vigyázz velük, mert a pesszimistának, aki nem hisz benned, mindig könnyebb a dolga; ő ritkábban akar dönteni, és/vagy kockázatot vállalva változni. Velük ellentétben állnak azok, akik nem a szkepticizmus gyáva köntöse mögé bújnak, hanem lelkük kardjával küzdeni akarnak a változatlanság fagya ellen:

“Látom a lelkem: itt a fagy;

szemmel látom a lelkemet,

ahogy mellemből ki-kicsap.

Kardként küzd értem, úgy szeret.”

Tehát sokan azért tettünk, teszünk fogadalmakat, mert jó szándékkal reménykedünk fejlődésünkben. Azonban a puszta jó szándék nem elég, értő tudás és kitartás is kell hozzá. Lelkünk mélyén legtöbben sejtjük, hogy csak azon az áron találjuk meg a büszkén vállalható utunkat, ha abbahagyjuk régi, rossz szokásainkat. Sejtjük, hogy az lenne a legjobb, ha szép lassan elveszítenénk önmagunkat – vagyis inkább azt, akit önmagunknak hittünk. Ez azonban félelemmel is jár, amellyel később dolgunk lesz még… Egyelőre állapítsuk meg azt, hogy amennyire motiválónak tűnnek a fogadalmak kimondásukkor, épp oly lehangoló az, amikor később azt látjuk, hogy ezekből kevés vagy éppen semmi sem valósult meg. Hiába a jó szándék, a remény, mégsem lesz elég a kardrántás a változatlanság ellen, mert a magunkról és a világról régóta hitt gondolatainkat új tudással és finomabb módszerrel lehet csak megváltoztatni. Nekem is voltak erősnek hitt módszereim, mint a sok ügyfelem által kedvelt „Hülyeségeim diétája”, de 2014-től kezdve finomabb módszert használok.

Előtte még szeretném elmondani, hogy azok a tisztelt olvasóim fognak a további soraimból a legtöbbet nyerni, akik már néhányszor megszenvedték azt, hogy végül keveset képesek betartani a jószándékú fogadalmaikból. A változtatási küzdelmeink során elkövetett fő tévedésünk az, hogy amikor változtatni akarunk, akkor a megszüntetni kívánt szokásunkat rossznak, az új szokásunkat – több edzés, alkohol/édesség megvonása, egészségesebb életmód stb. – jónak gondoljuk. Ez elsőre logikusnak tűnik, de a későbbiekben kiderül, hogy addig fogunk értetlenül saját „hülyeségeinkkel” szemben kardot rántva küzdeni, amíg nem tudatosul bennünk, hogy valójában a rossz szokásaink mellett is fogadalmat tettünk. Ez a „fogadalomtétel” viszont rejtve történt és nem volt olyan egyértelmű, mint egy újévi fogadalom. 

2. RÉSZ, A FOLYTATÁS

Ezután tovább folytattam a korábban már részben bevált, erős módszereimmel a változtatásaimat. 2008-ban felmondtam a munkahelyemen, az MTV-nél, még többet edzettem és 2008.szeptemberében új HR céget indítottam. Önfejűségem miatt, attól a bizonyos 2007-es beszélgetéstől nekem még kellett 7 év, amíg a sikeres változás titkának megsejtésétől végül 2014.-ben eljutottam az eredményeket hozó „Immunity to change”módszerig.
Ezzel a poszttal és a 2020.júniusában megjelenő könyvemmel szeretném elősegíteni azt, hogy Te ne kelljen éveket kisérletezzél a céljaid eléréséhez szükséges változási próbálkozásokkal.

A céljaink megvalósítását sokban segíti ha értjük a megvalósítás feltételeit, ezért már 2011.-ben támogattam a Making ideas happen(magyarul Megvalósítás) könyvet amely abban az évben a Wall Street Journal bestsellere volt. Ezzel a „Megvalósítás” módszerrel a cégemnél és sok üzleti partnerünknél tudtunk eredményességet növelni, de még ez a jó módszer sem ismertette meg azt a saját ellenerőnket, amely a mélyebb változásoknál lefékezhet minket.

A kutatások és a szkeptikusok is azt bizonyítják, hogy újévkor hajlamosak vagyunk arra hogy, alapos gondolkodás nélkül ígérgessünk magunknak. És ezt január utolsó hetében az emberek 25%-a már be sem tartja, és így elkerülhetetlenül csalódni fog magában. A leggyakrabban megfogadott dolgok közé tartoznak: fogyás, rendszeres sport, káros szenvedélyekről való lemondás stb. Érthetőek ezek a céljaink, azt akarjuk, hogy jobb emberként, új energiával indítsuk az új évet. Az újévi fogadalom sokak számára egy lehetőség, hogy maguk mögött hagyják a lehet, hogy éppen nem túl sikeres elmúlt évüket, s tiszta lappal nézzenek az előttük álló évre. Már a rómaiak is az új kezdet istenét, a kétarcú Janust ünnepelték januárban, akinek egyik arca az óév, másik az újévbe néz. A felmérések azt mutatják, hogy a felnőttek 25-40 százaléka fogad meg valamit az új esztendőre vonatkozólag. A felmérések még azt is mutatják, hogy ezeknek az egyszerű kinyilatkoztatásnak nem sok értelme van, mert január végére már a fogadalmat tett emberek negyede el is felejti, hogy mi volt a fogadalma..

Új évi fogadalmak betartása, tippek és veszélyek:

Ha mégis úgy döntünk, hogy fogadalmat teszünk, akkor érdemes komolyabban venni ezt. Ne a pillanat hevében határozzuk el magunkat, amikor már lecsúszott pár pohárral, és így próbálunk vicceskedve újévi fogadalmakat tenni, hanem kimondás előtt alaposan tervezzük meg, hogyan is akarjuk megvalósítani az új évre kitűzött célunkat. A megvalósulás valószínűségét növeli, ha feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy korábban miért buktuk el a korábbi fogadalmunkat. Sokat segíthet az is, ha nem a pesszimistákkal, hanem olyan emberekkel osztjuk meg a jövőre néző terveinket, akik hisznek bennünk. Ők legalább támogató tanácsokkal láthatnak el, vagy a részvételükkel konkrétan támogathatnak minket. Az is ideális lehet, ha ők is változtatni szeretnének az életükön az újévben, a példa kedvéért eljönnek velünk sportolni. Sokan tudják már azt, hogy mennyire fontos az, hogy higgyünk a képességeinkben. Legyünk kitartóak, és az első akadály felbukkanásakor, ne hátráljunk meg. Amit viszont kevesebben tudnak az, hogy minél nagyobb a célunk, annál nagyobb saját belső ellenállásra számíthatunk. Amint később kifejtem, ez az ellenállás természetes, és hitem szerint segíteni fogok az olvasónak az ellenállás működésének megértésében, és a saját ellenállásának hajtóerővé való alakításában.

Sokak előtt ismertek a sikeres változás szükséges, de nem elégséges feltételei:

  1. egy sürgető és fájdalmas kényszer, mint pl. a vesekő, epekő vagy infarktus által kiváltott fájdalmas roham
  2. legyen meg az ösztönzés, hogy lásd és érezd, hogy megéri a célod érdekében az erőfeszítés
  3. ismerni kell az elérhető, leghatékonyabb megoldási módszereket

Amennyiben a fenti három feltétel csak szükséges, de mégsem elégséges, akkor vajon mi lehet a sikeres változás elégséges feltétele? Szerintem, röviden az Immunis a változásra módszer megtanulása és gyakorlati alkalmazása lehet a sikeres változás elégséges felétele.

Az Immunis a változásra a nagy sikerű „Immunity to change” könyv fordítása, és a belőle kifejlesztett tréning és egyéni coaching már sok esetben hozott változást. Ez a módszer akkor működik, akkor lesz sikeres, ha szóhasználatod újra alkotásával, újra akarod alkotni a gondolkodásod, és az érzelmeid eddigi viszonyát. Főleg a negatív érzelmek, a változásoddal szemben ható félelmeid és a negatív gondolkodás viszonyát.

A korábban minket eszközként irányító erőből, a negatív érzelmeink irányításából, a módszer megtanulása után irányított eszköz lesz. A módszer megtanulása után, már nem a régi elavult gondolkodásod fog elszabadult érzelmeiden keresztül passzív eszköként irányítani Téged. Ehelyett birtokába kerülsz egy olyan megújult gondolkodásnak, amely általad lesz irányított és amely az érzelmeid egy részét, a saját érdekeid szerint kontrollálni fogja. A módszer megtanulásához és használatához mindenképpen szükséged lesz a MEGFIGYELŐ ÉN-edre, mert az ellenállásodat nem lehet csak úgy, simán legyőzni. Hasonlóan az életmentő szervbeültetéseknél használt módszerhez, először kell az emberi test immunrendszerét fokozatosan csökkenteni, majd a beavatkozás időtartamára, a szervkilökődés meggátolása miatt ideiglenesen kikapcsolni. Ugyanígy, a tervezett gondolati változásaidnál, amelyek szószerint életmentők is lehetnek, ki kell kapcsolni a régi gondolkodásmódot. Ez a régi gondolkodásmód, sokszor, akár a pillanatnyi túlélésed szempontjából hasznosnak bizonyulhatott, ezért is nehéz leválni tőle.

Változásmenedzsment-avagy lehet egy adott kor után egyáltalán fejlődni?

Egy viszonylag új, ám alapos, gyakorlati tesztelésen átesett módszert ajánlok mindazoknak, akik szeretnének jelentős javulást elérni akár az egyes kollégáiknál, akár egy munkahelyi  csoportot szeretnének csapatként látni. A gyakorlati hasznosság még nyilvánvalóbb amikor egy sportcsapat eredményeit szeretnék növelni. Két azonnali feltétele van a módszer sikerességének:az első, hogy döntsük el azt, melyik a fontosabb, a rövidtávú eredmény, vagy inkább a hosszútávú tartós fejlődés, amelynek következménye lehet az eredményesség. Második feltétel az, hogy gondolkodj el azon, hogy valójában miért tátonghat szakadék aközött, amit szeretnél és aközt, amit valójában teszel és amit valójában elérsz.. Az Immunis a változásra módszer két megalkotója Robert Kegan, és Lisa Lahey kutató pszichológusként eredetileg azzal foglalkoztak, hogyan alakul és fejlődik az ember gondolkodása, és szellemi komplexitása felnőttkorban. Robert Kegan az új elmélet kidolgozását vállalta, Lisa Lahey az elmélet tesztelését a gyakorlati módszerek kidolgozását. Ők arra jöttek rá, hogy az agyunk még a serdülőkor után is fejleszthető! Megcáfolták azt az elterjedt és tudományosnak számító véleményt, miszerint az agyunk, akárcsak a testünk, a fiatal felnőttkor elmúlta után már nem „fejlődik” tovább. Ők azt találták, hogy felnőtt kutatási alanyaik közül néhányan a gondolkodásuk egészen új sémáit és újszerű műkődését képesek kifejleszteni magukban. Számukra nyilvánvalóvá vált, hogy amikor az emberek ténylegesen fejlődtek, akkor a folyamat mindig ugyanabban a sorrendben zajlott le. Minden új szellemi szint fokozatosan döntötte le az előző szint korlátait. Azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy az egyes minőségi előrelépések eredményeként az adott ember nemcsak jobban látja a világot és saját magát, de hatékonyabban cselekszik is. Tudni akarták azt, hogy vajon az ilyen fejlődés csupán a szerencse és a véletlen műve, és kevésbé múlik rajtunk, vagy tényleg lehet egy jó módszerrel segíteni az embereket abban, hogy fejlődjenek. Az értelemkeresési szükségletünk már régóta bizonyított tény, de a kutatók tovább mentek. Ők az emberi megértés modelljét akarták felvázolni: azt, hogy a környező valóságról hogyan alakul ki a saját elménkben egy adott valóságkép és mi változik meg benne, amikor tovább fejlődünk. Sok mindenre fény derült – elsősorban arra, mi az az ún. „fő indíték”, ami miatt a szellemi fejlődés adott szintjén reked az ember. Felfedeztek egy fontos okot, amelyet „a változással szembeni immunitásnak” neveztek el. Ez a korábban rejtett erőt azonosították, amely erő hatékony módon védekezik a változás ellen. A változás paradoxona az, hogy ezekről a változásokról pontosan tudjuk, milyen fontosak, és akarjuk is ezeket például a fogyást, a bátrabb kommunikációt, vagy a sikert egy adott sportban, mégsem érjük el. Ez a változással szembeni immunitás csak a meglévő értelemkeresési, megértési sémáinkat szereti, de azokat nagyon. Az új módszerrel az emberek fel tudják tárni azokat a mélyben megbújó motivációkat és hiedelmeket, amelyek eddig visszatérően meggátolták őket a változásaik sikeres végrehajtásában.

„A változás bennem kezdődik el” Technikai vagy adaptív ez itt a kérdés..

A módszer megtanulása után, ügyfeleinktől render mi is olyan visszajelzéseket kapunk mint a módszer felfedezői: „Erre aztán igazán nem számítottam!”, „Ebből három óra több eredményt hozott, mint 1 év terápia!” Szerintem az ügyfeleink nemcsak a Lahey és Kegan által kidolgozott “Immunis a változásra” módszertől döbbentek meg, hanem attól, hogy az új ismereteik milyen egyértelműek, milyen erőteljesek és milyen gyorsan elsajátíthatók. Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy az ismeretek és a gyakorlati megvalósítás között mekkora szakadék tátong. Ez olyan konkrét célokra vonatkozik, mint például feladatokat jobban delegálni, vagy a munkatársaknak vezetői visszajelzést adni, vagy a mérkőzéseken olyan eredményt elérni, amelyekre a játékosok büszkék lehetnek. Az “Immunis a változásra” módszer megalkotói  kétféle kihívást különböztetnek meg, és ezeket „adaptív” és „technikai” kihívásoknak nevezték el. Ez alapján azt mondhatjuk, hogy bizonyos személyes változást igénylő célokhoz – főleg azokhoz, amelyekről tudjuk, hogy muszáj megvalósítanunk, de valamiért mégsem mennek – az kell, hogy mi magunk „felnőjünk”.Ahhoz, hogy elérjük a célunkat, alkalmazkodnunk, adaptálódnunk kell. A szerzők felépítettek egy olyan jól működő tanulási módszert, amellyel az ellenállásunk egyértelmű diagnosztizálását, és eredményes legyőzését valósíthatjuk meg. A kutatók láthatóvá tették az eddig láthatatlan ellenállást, így, a minket kontrollálatlanul  irányító negatív érzelmekből, és negatív gondolatokból általunk irányított gondolatok és érzelmek lesznek. Lahey és Kegan úgy vélték,  hogy a konkrét adaptív kihívások teljesítéséhez kulcsfontosságú, hogy az ember képes legyen belépni a saját gondolkodásának világába, és átformálni azt. Az “Immunis a változásra” könyv olvasóiban vagy a tréning lehetséges résztvevőiben természetesen kételyek merülhetnek fel: „Biztos, hogy segít ez nekem abban, hogy elérjem a kitűzött célomat, és eljussak oda, ahova szeretnék?” „Ettől majd bátrabban fogok kommunikálni?”, „Ettől majd jobban tudom delegálni a feladatokat?” „Ettől tényleg sikeresebb leszek az élsportban?”stb.

Az „Immunis a változásra” tréning, és a módszer megnyugtató üzenete

Az emberek igenis képesek megváltozni –az emberek (még a felnőttek is!) képesek jelentős fejlődésre életük főbb területein, ahol korábban számtalanszor nekiveselkedtek a változtatásnak, de mindig kudarcot vallottak. Tehát a felnőttek is képesek egyre komplexebb mentális rendszereket kialakítani – hasonlóan ahhoz, ahogyan serdülőkorból a felnőttkorba átlépő fiatalok agya átalakul, és kialakul bennük egy tisztább, felelősebb, és kevésbé egocentrikus világfelfogás. Akik próbáltak már fogadalmakkal, vagy anélkül, de végül mégis  sikertelenül változtatni az életükön, vagy másoknak próbáltak segíteni ugyanebben, ők mindenképpen olvassák el az „Immunis a változásra” könyvet. Akkor fog a módszer beválni, ha el is végzik a könyvben előírt gyakorlatokat. Ugyanezt kérjük azoktól is részt szoktak venni az “Immunis a változásra” tréningjeinken, mert ezt tényleg olyan mint a sport, nem elég beszélni róla, csinálni kell és működik. Főleg azoknak a menedzsereknek, vezetőknek, élsportolóknak, edzőknek ajánlom a módszert akiknek a személyes fejlődés, a csapatuk fejlődése fő prioritásuk. De, vigyázat.., a módszer alkalmazása előtt beszéljen “kezelőorvosával”, mert mellékhatásként erős munkahelyi és sportbani teljesítmény növekedés várható.

A változás nehézségei helyett

A fejlődés és a változás nehézségeiről egyetlen vezetőt, és coachot sem kell győzködni. Ezért a tréningjeink résztvevőinek sincs szüksége arra, hogy valaki azt szajkózza, milyen nehéz változni. Mindenki tudja, hogy változni nehéz, de azt eddig nem értettük, hogy miért nehéz és azt sem értettük, hogy mivel könnyíthetnénk meg a saját dolgunkat. Sok magyarázat született már arra, miért olyan nehéz véghez vinni változásokat, és ezek az érvek, bár egyes esetekben igazak, általánosságban mégiscsak gyengék. Talán nem elég sürgető ez a kényszer? Vagy a megfelelő ösztönzés hiányzik? Vagy nem tudjuk biztosan, mit is kellene másként csinálni, mert nem ismert számunkra a sikeres minta.

Valóban fentiek lennének az elsődleges akadályok, amelyek útját állják a változásnak bennünk, a körülöttünk élőkben, és a velünk dolgozókban? A Harvard kutatói egy orvosi kutatásból megtudták, hogy hiába közli a kardiológus a magas kockázati csoportba sorolt vagy infarktuson átesett pácienssel kertelés nélkül, hogy meg fog halni, ha nem változtat az életmódján(étkezés, mozgás és dohányzás terén).Mégis hétből csak egy beteg lesz képes végig vinni a szükséges változtatásokat. Hétből egy! Pedig biztos, hogy a másik hat is életben akar maradni, gyönyörködni szeretne még jó néhány naplementében, és szeretné látni, ahogyan felnőnek az unokái. A kényszerítő erő tehát megvan. Ennél jobb ösztönzőket keresve sem találni! Az orvos pedig pontosan megmondta, min kell változtatniuk. Mégsem képesek rá. Ha az emberek azokat a változtatásokat sem képesek véghez vinni, amelyeket nagyon szeretnének, mert az életük múlik rajta, akkor hogyan várhatnánk el a vezetőktől, coachoktól és sportcoachoktól – dolgozzanak bárhol, bármilyen szinten –, hogy sikeresen segítség ügyfelük változásának folyamatát amikor egy vállallati cél és a várható haszon korántsem akkora mint az előbbi betegek szívinfarktus utáni életben maradása? Egyértelmű az, hogy új nézőpontból kell megközelítenünk a kérdést: Vajon mi gátolja, és mi segíti elő a bennünk zajló változásokat? Ahogy a szívbetegek esetében, úgy az erős kihívásokkal szembenéző élsportolókkal, vagy a vezetőkkel és a munkatársaik esetében sem az akaraterővel van az igazi gond. A kutatók szerint az a probléma, hogy az „Immunis a változásra” módszert nem ismerők esetében, három probléma miatt, nagyon távol van egymástól az, amit őszintén, teljes szívvel akarnak és az, amit ténylegesen elérnek.

Mi, a képzéseinkkel segíteni akarunk azoknak, akiknek van belső igényük a fejlődésre, nyitottak arra, hogy gondolkodásuk fejlesztésével elérjék azt, amire képesek és hajlandók ezért naponta erőfeszítéseket tenni.

A HÁROM ALAPVETŐ PROBLÉMA

Az „Immunis a változásra” könyv, és módszer kiindulási pontja három, igen fontos probléma.

Az első:a szakadék

Épp a fent említett szakadék – vagyis az, hogy noha egyre inkább tudatában vagyunk a változás szükségességének, mégsem tudjuk, hogy valójában mi tart vissza tőle. Ezért a belső ellenállás megértésének hiánya miatt, lehet, hogy mi is szkeptikusak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy valójában mennyire tud megváltozni valaki – önmagunkat is beleértve.

A második, a tréningek hatékonysága:

A probléma az, hogy szinte minden vállalat, vagy sportszervezet évről-évre egyre több kihívással, és lehetőséggel kerül szembe, ezért rengeteg értékes erőforrást – együttesen sok milliárd forintot és rendkívül sok munkaidőt – invesztálnak abba, hogy megpróbálják fejleszteni az embereik képességeit. Ez nem kis összeg, hiszen csak a magyar tréningpiac nagysága 15 milliárd forint és a globális tréning piac is jelentős 366, 2 MRD USD , ez kétszerese a magyar GDP-nek. https://www.statista.com/statistics/738399/size-of-the-global-workplace-training-market/. Fenti jelentős kiadások miatt, könnyen eshetünk abba a hibába, hogy a szakmai továbbképzések, személyes fejlődési tervek, vezetői képzések, edzések, teljesítményértékelések, és konzultációk véget nem érő sorából arra következtetünk, hogy a vezetőknek, és a sportolóknak is, a személyes fejlődés lehetőségébe vetett hite, és optimizmusa töretlen. Hiszen, mi másért tapsolnának el minderre ennyi pénzt, ennyi időt és energiát? Az igazság az, hogy míg a személyes fejlődés ilyen mértékű és szervezeti szintű támogatásával kifelé optimizmust sugároznak, addig a lelkük mélyén nagyon is pesszimistán ítélik meg az emberek változásra való képességét… A cégek különösen sok időt, és pénzt áldoznak a visszajelzések összeállítására, kommunikálására, és tréningekre A tréningek résztvevői gyakran lelkesek, és megfogadják, hogy változtatnak mindazon, amin változtatniuk kell, és ehhez még részletes tervet is készítenek. És aztán? Egy év elteltével amikor ott ülnek újra egymással szemben, megnézik a korábbi, és aktuális problémákat, és az látszik, hogy nem sok minden változott…

Valami tényleg nem stimmel a tréningekkel, és pontosan ezért született meg ez az „Immunis a változásra” módszer, és az ebből kifejlesztett tréning. Csattanós válaszként mindazoknak, akik vitatják, tényleg meg tud-e változni az ember, vagy a szervezeti kultúra, vagy egy csapat hozzáállása a sportban. A változások, nem „itt-ott elvégzett csiszolgatások”, és bizonyítékként nem önáltató önértékelések szerepelnek, hanem valódi, külső értékelések. Az Immunis a változás tréning után a  névtelenül leírt visszajelzések ugyanis az emberek legnagyobb kritikusaitól származnak: azoktól, akikkel nap mint nap együtt vannak a munkahelyükön, az edzéseken, és otthon. A tréningjeinket követően az ügyfelek, a munkatársak, a csapattagok, ilyen visszajelzéseket adnak:

„Nem tudom, hogy mit csináltak a sales osztállyal, de megtennék ugyanazt a marketing osztályunkkal is?” (egy multinacionális ügyfelünk)

„Az egész csapat érzi, hogy Andrea másképp kommunikál, nagyon megváltozott: öröm vele dolgozni. A csapat így sokkal eredményesebb. Erre aztán tényleg nem számítottam.” (egy tréning előtti szkeptikus résztvevő)

„A tréning után rábredtem a saját felelősségemre, ezután elovastam a könyvet és végig hallgattam a podcastokat, meglepődtem, mert évek óta most először sikerült valódi beszélgetést folytatnom a főnökünkkel.” (egy tréningrésztvevő)

„Ádám, a korábbi mérkőzéseken nem teljesített ennyire jól, mint most a tréninget követő meccseken, ezáltal sokkal jobb eredményeket ér el a csapatunk” (egy edző)

A tréningjeink résztvevői gyakran elmondják azt, hogy soha nem hallották munkatársaikat ennyire őszintén, ennyire felelősen, olyan dolgokról beszélni, amelyek tényleg valódi változást hozhatnak. A tréningjeinken a fogalmak és a gyakorlatok új generációját kínáljuk azoknak a vezetőknek, sportolóknak, és sportcoachoknak, akik elkötelezettek az általuk vezetett szervezet, vagy a csapatuk fejlődése iránt. Peter Senge Az 5. alapelvi (The Fifth Discipline) című könyvében elsőként ösztönözte arra a vezetőket,  hogy úgy tekintsenek a cégükre mint tanuló szervezetre. Donald Schön a The Reflective Practitioner (Az elmélkedő gyakorló) című könyvében szintén tudatosította, milyen fontos, hogy a munkában, és a sportban is – szó szerint – az agyunkat használjuk. Abban bízunk, hogy a magyar cégek, és magyar sportklubok vezetői a világ más vezetőihez hasonlóan, arra törekednek, hogy a vezetésük alatt álló szervezet folyamatosan tanuljon, fejlődjön, ismerje meg jobban magát. Abban hiszünk, hogy trénerként a vezetőkkel együtt, magasabb szintre emeljük a munkahelyeken, a sportklubokban zajló egyéni, és kollektív tanulást. Enélkül hiába a sok hagyományos tréning, és érthető a panaszkodás, ha a tanulásunk a jelenlegi gondolkodásmódunk keretein belül marad, ha továbbra sem akarjuk a gondolkodásunk megváltoztatását. Ez elvezet a harmadik, és egyben utolsó problémakörhöz.

A harmadik, a vezető és az elhanyagolt csapat fejlesztés..:

A vezetőfejlesztés korábban meg nem oldott problémáira Lisa Lahey és Robert Kegan megoldásokat dolgozott ki. Az előbb említett Peter Senge és Donald Schön a Massachusets Institue of Technolgy-ról sok vezetőt győztek meg arról, hogy a tanulást, és a tanítást a vezetők fő prioritásaként kezeljék.

Ennek még soha nem volt ekkora jelentősége, mint manapság, amikor a vezetők már látják a 2020.-ra vonatkozó nagy elvárásokat, és a fokozódó nyomás miatt a vezetők olyasmire kérik az embereiket, amire azok vagy képtelenek, vagy nincsenek alaposan felkészítve, vagy amire gondolkodásuk fejlettségét tekintve, még nem alkalmasak. Az Immunis a változásra módszer bizonyítékai szerint létezik egy óriási tudás-forrás, amelyről jóformán tudomást sem vettünk korábban. Eszerint egy adott vezető és a csapatának tagjai bármely életkorban képes(ek) túllépni jelenlegi értelem-keresésük korlátain. Az eredményeket hozó fejlődés magának a belső “operációs rendszerünknek” az átalakítását jelenti: a viselkedésünk rövid távú megváltoztatása még kevés hozzá. Mindig van valamilyen tervünk, vagy célunk, amit mi akarunk kihajtani másokból vagy magunkból, ugyanakkor van egy félelem a régi én feladásától. És van egy ellen-cél, vagy ellen-terv is, ami minket hajt.  Ezt korábban Carl Gustav Jung a rejtett ÉN, az ÁRNYÉK-ÉN tervének nevezte, Eric Berne pedig az Emberi játszmákban a bennünk levő script(forgatókönyvként) írta le. Ezekről azért fontos beszélni, mert az Árnyékunk romboló céljairól és a rejtett scriptről nem szoktunk tudomást venni. Ezek, amik megakadályozzák, sőt lehetetlenné teszik, hogy képesek legyünk azokat az eredményeket elérni, amelyekre büszkék lehetnénk.. Kegan és Lahey szerint ha nem foglalkozunk ugyan annyit a „fejlesztéssel”, mint a „vezetéssel”, akkor a vezetésfejlesztés mindig csak az általunk hajtott célra, a végeredményre fog irányulni, és soha nem annak az ellentervnek és ellencélnak a megértéséről és uralásáról szól, amik szintén hajtanak minket… Következésképpen az ellencél, és a script megértésének hiánya miatt csak korlátozott mértékben tudtunk eddig változásokat sikeresen véghez vinni.

Az Immunis a változásra olyan utat vázol fel, amely révén jelentősen nőnek az adott csapat képességei és eredményei is – és nem úgy, hogy a régi csapattagokat kirúgjuk és helyettük új embereket veszünk fel, hanem attól, hogy a már meglévő csapattal megismertetjük a változási immunitásukat. Fogadalmak helyett ennek az új ismeretnek a birtokában kezdenek el fejlődésükért dolgozni és így el is fogják érni a céljukat.

Boldog Új Évet és sikeres változásokat kívánok 2020.-ra!

Hajdu Zoltán

(Az „Immunis a változásra” könyv alapján)00

Kategóriák
Énmárka Immunis a változásra

Miért nem történik munka a munkahelyen?

Mennyi időt töltünk feleslegesen a munkahelyünkön?

Arról fogok most írni, hogy miért is nehéz az, hogy a munkaidőt valódi munkával töltsük. Ami gondolom mindenki számára ismerős probléma. Nézzük is az elejét. Vannak nonprofit cégek, vállalatok, minden olyan csoport ahol munkavállalókat vagy önkénteseket alkalmaznak. Ezektől az emberektől elvárják, hogy nagyszerű munkát végezzenek. Tipikus kiindulópont az, hogy az összes ember egy helyre gyűljön össze, és ott végezze el a neki szánt munkát. Ebből kifolyólag, ezeknek az embereknek a nagy részének naponta irodába kell mennie. Ezért építenek a vállalatok nagy irodaházakat. Amiket feltöltenek mindenféle iroda kütyükkel. Asztalokkal, székekkel, számítástechnikai eszközökkel, szoftverekkel, internet hozzáférhetőséggel, talán még egy hűtővel is. Az alkalmazottaktól pedig elvárják, hogy minden egyes nap menjenek oda, és végezzenek csodás munkát. Úgy tűnhet, hogy ez egy teljesen ésszerű ötlet.

Viszont, ha komolyan elbeszélgetünk ezekkel az emberekkel, és feltesszük a kérdést magunknak: Hová akarnak menni valójában az emberek amikor valamit meg kell csinálni? Arra jövünk rá, hogy az emberek nem feltétlen azt fogják válaszolni, amit a cégek gondolnak. Ha azt a kérdést tesszük fel az embereknek, hogy; Hová akarnak elvonulni, ha valami fontos dolgot akarnak végezni? Valószínűleg három különböző választ fogunk kapni. Az egyik egy hely (helyszín, vagy szoba), a másik pedig valamilyen mozgó eszköz, A harmadik meg egy időszak.

A kérdésre pedig itt is vannak a tényleges válaszok. Terasz, konyha. Olyanokat is hallhatunk, hogy van egy erre kijelölt szobájuk, vagy egy pince. Kávézó, vagy könyvtár. Azért néhány olyan ember is van, akik azt mondják, hogy “Teljesen mindegy az, hogy hol vagyok. A lényeg, hogy korán reggel, késő este, vagy hétvége legyen. Az irodát szinte soha nem említi senki. A cégek viszont egy rakás pénzt elköltenek az iroda nevű helyre, hogy az embereket ide rendeljék minden nap, de azok mégsem itt végzik az igazi munkát.

Akkor ez most miért is történik így? Már nem munkanapokról beszélünk, hanem  munkapillanatokról. Mivel, van egyszer egy 15 perces szünetük, majd 30, aztán történik valami ami miatt félbe kell hagyni az eddigieket, és neki kell állni valami másnak. Aztán megint akad 20 perc a munkára, majd jön az ebéd idő. Utána megint valami mással kell foglalkozni, megint jön 15 perc szünet, majd megint félre von minket valaki, aki feltesz egy kérdést. Mielőtt észbe kapnánk, már el is jön az 5 óra, és rájövünk, hogy semmi értelme nem volt a napnak, mivel nem végeztünk semmi féle  érdemi munkát.

Fejben átgondoljuk az egész napunkat, és az az érzésünk támad, hogy semmit sem haladtunk. “Az íróasztalomnál ültem, használtam a gépeket. Elmentem az összes bejelentett meetingre. A konferenciahívásokat is megtettem. Minden dolgot. De a legnagyobb probléma, hogy valójában semmivel nem lettem előrébb. Feladatokat végeztem, nem pedig érdemi munkát.”

Produktív volt egyáltalán a mai nap?

Kreatív emberek esetében (dizájnerek, programozók, írók, mérnökök) pedig arra jövünk rá, hogy valójában az érdemi munkához hosszú, megszakítás nélküli időszakokra van szükség. Senkit nem lehet megkérni arra, hogy 15 perc alatt legyen kreatív, és ássa bele magát mélyen egy problémába. Persze, lehetnek gyors ötletek, de ahhoz, hogy valamibe bele tudjunk mélyedni hosszú, zavartalan időszakra van szükségünk. Egy munkanap tipikusan 8 óra, hányan tudtak valaha is 8 órát tölteni az irodában a gondolataikkal? 7 órát? Kettőt? Talán csak egyet. Valójában az emberek kevés hányada rendelkezik megszakítás nélküli időszakkal egy irodában.  Ezért is döntenek úgy az emberek, hogy otthonról dolgoznak, vagy ha be is mennek az irodába, vagy nagyon korán, vagy pedig késő este, amikor már senki sincs bent. Vagy repülőn, vonaton, autóban foglalkoznak valamivel, mert akkor nem tereli el semmi a figyelmüket.

Sok tényező terelheti el a figyelmünket. Ez az egész jelenség, vagyis hogy rövid időszakok alatt kell dolgokat megoldanunk, egy másik dologra emlékeztet. Ami szintúgy nem működik megszakításokkal. Ez pedig az alvás. Úgy vélem, az alvás és a munka közeli rokonok. Itt nem csupán arról van szó, hogy alvás közben lehet dolgozni, vagy munka közben aludni. Hanem arról, hogy az alvás is, és a munka is szakaszokra osztható folyamatok. Ezekből öt van, és ahhoz, hogy elérjük a legmélyebbeket, a legfontosabbakat, át kell jutnunk a korai szakaszokon. És ha megszakítanak, miközben a korai szakaszban vagyunk — ha valaki meglök minket az ágyban, vagy zaj van, vagy hasonló történik, akkor nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Hogyan is várhatnánk el, hogy jól dolgozzanak az emberek, ha megszakítjuk őket egész nap az irodában?

 

De mik is ezek a megszakítások? Ha némelyik vezetővel beszélgetünk erről, azt fogják mondani, hogy nem akarják, hogy az embereik otthon dolgozzanak, mert otthon is megzavarhatják munkájukat egyéb dolgok. Arra is hivatkoznak néha, hogy „Ha nem látom az embert, honnan tudhatom, hogy dolgozik?” ami persze nevetséges, de mégis ez a vezetők egyik kifogása. Túl gyakran hivatkoznak a zavaró tényezőkre. „Nem engedhetem, hogy valaki otthon dolgozzon. TV-t fognak nézni. Mással foglalkoznak majd.” Aztán kiderül, hogy nem is ezek a dolgok az igazán zavaróak. Mert ezek az egyéntől függő zavaró tényezők. Igazából mi döntünk arról, hogy mikor engedjük meg azt, hogy a TV elterelje a figyelmünket. Az irodában a legtöbb megszakítás és figyelemelterelés, ami végül a munka el nem végzéséhez vezet, nem rajtunk múlik.

A vezetők és főnökök gyakran elhitetik az emberrel, hogy a valódi zavaró tényezők az olyan dolgok, mint a Facebook vagy a Twitter, meg a Youtube és egyéb közösségi médiák. Sőt, odáig mennek el, hogy le is tiltják a munkahelyen ezen címeket. Néhányan bizonyára olyan helyen dolgoznak, ahonnan nem hozzáférhetőek ezek a szájtok. Nem tudunk bizonyos oldalakat látogatni a munkahelyen, és ez a gond, az emberek ezért nem végzik el a munkájukat, mert a Facebookon, meg a Twitteren lógnak?

Az igazi problémát a menedzserek és a meetingek okozzák. Na, ezzel van igazi baj a modern irodákban. És ezért nem készülnek el a dolgok munkaidőben. Ami a legérdekesebb, ha végigmegyünk a helyeken, amiről az emberek azt mondják, ott dolgoznak — otthon, az autóban vagy a repülőn vagy késő este vagy korán reggel — fel sem merül a menedzser vagy a meeting; van egy csomó más zavaró tényező, de menedzserek és meetingek nincsenek. Ezek olyan dolgok, amik máshol nem fordulnak elő, az irodában viszont igen. És a menedzsereknek alapjában véve az a dolguk, hogy megszakítsák az embert. Pont erre lettek kitalálva a menedzserek, hogy megszakítsák az embert. Nem igazán a munkával foglalkoznak, ezért meg kell bizonyosodniuk róla, hogy más igen, ez pedig a megszakítás. És manapság sok menedzser van a világon. És sok ember is van a világon. Sok a zavaró tényező a világon a menedzserek miatt. Állandó félbeszakítást jelentenek: „Hé, mi újság? Hol tartunk a munkával?”, és hasonlók. És mindig a legrosszabbkor szakítanak félbe, miközben pont azzal próbálnánk foglalkozni, amiért a fizetésünket kapjuk, folyton megszakítanak.

 


A meeting egyúttal halogatás is. Egyik meetingből következik a másik, abból meg a harmadik. Sokszor túl sok ember van ezeken a meetingeken, és ezért azok nagyon sokba fájnak a cégeknek. A cégeknél hajlamosak úgy gondolni, hogy az 1 órás meeting az 1 óra, de ez nem igaz, hacsak nem 1 ember van a meetingen. Ha 10-en vannak ott, akkor az 10 órás meeting, nem 1 órás. Ez 10 órányi termelékenység elvonása a szervezettől, csak azért, hogy megtarthassuk az 1 órás meetinget, amit egyébként is 2 vagy 3 embernek kellene elrendeznie úgy, hogy néhány perc alatt mindent megbeszél.

A meetingek csak hátráltatnak?

Hát a meetingek és a menedzserek a cégek két nagy problémája, főleg ami az irodákat illeti. Ezek a dolgok nem léteznek az irodán kívül. Úgyhogy lenne néhány javaslat, hogy orvosoljuk a helyzetet. Mit tehetnek a vezetők — remélhetőleg felvilágosult vezetők — mit tehetnek, hogy az irodát jobb munkahellyé tegyék, hogy ne a végső menedék, hanem a legjobb menedék legyen? Hogy ez emberek elkezdjenek úgy gondolkodni: „Ha tényleg el akarom végezni a dolgomat, bemegyek az irodába.” Mert az irodák jól felszereltek, minden rendelkezésre áll a munkavégzéshez, de jelenleg nem akarnak bemenni, tehát hogyan változtassunk ezen? Három javaslat van, le is írom őket.

Mindenki hallott már a „laza péntek” dologról. És mi lenne, ha lenne „dumamentes csütörtök”? Mi lenne — válasszanak ki egy csütörtököt havi egyszer, felezzük meg a napot, legyen csak a délután — ez könnyebbé teszi. Csak a délután, egyetlen csütörtök. A hónap első csütörtöke — csak délután — senki sem szólhat a másikhoz az irodában. Csak csend és más semmi.

A másik dolog, amivel próbálkozhatnak, az aktív kommunikáció és együttműködés megváltoztatása, vagyis a személyes találkozók, a vállveregetések, a köszönések, a meetingek minimalizálása és felváltása a kommunikáció passzívabb módjával, mint az E-mailek vagy az azonnali üzenetek, együttműködésen alapuló termékek — ilyesmi.

Az utolsó javaslat, hogy ha tényleg eljött egy meeting ideje, ha megtehetik, mondják le, felejtsék el. Ma péntek van — akkor hétfőn úgyis ezzel fognak kezdeni. Rá fognak jönni arra, hogy minden rendben lesz. Az összes döntés,és megbeszélés amiről azt gondolta, meg kell hoznia pontban hétfőn 9 órakor, mindet felejtse el. Az embereknek lesz egy kicsit lazább hétfőjük, akár a gondolataikkal is tudnak foglalkozni.

Kategóriák
Immunis a változásra Összes blog Vállalati tréningek

A pozitív pszichológia kora

A tőlünk nyugatra eső világban egyáltalán nem okoz meglepetést, ha valaki pszichológushoz fordul valamilyen problémájával. Köztudott, hogy a testi problémákért nagy százalékban felelnek a lélek “betegségei”.

Manapság mindannyian nagy stressznek vagyunk kitéve, szinte népbetegségnek számítanak a stressz okozta tünetek:  fáradékonyság, türelmetlenség, kimerült szervezet – ezek együtt rosszabb esetben betegségeket is okozhatnak.

Azok, akik valamilyen oknál fogva a szokásosnál is nagyobb stressznek vannak kitéve, például azért, mert nagyon nagy igény van arra, hogy jól teljesítsenek, még jobban igénylik egy pszichológus vagy egy mentális tréner segítségét.

Különösen igaz ez a sportolókra: minél magasabb szintre kerülnek, annál nagyobb figyelem övezi a karrierjüket, meccseiket, de még a magánéletüket is. Mindezt fokozza az a tény, hogy a sportban egyértelműen mérhető a teljesítmény, hiszen az egy meccs alatt lőtt (vagy nem lőtt) gólok száma egyértelmű, a tabellán elfoglalt hely világosan mutatja, hol tart a csapat, így ha valakinek a teljesítményével gondok akadnak, az már az első pillanatokban kiderül. Ez pedig néha nagyon nagy megterhelést jelenthet egy sportoló számára.

A fentiekből láthatjuk, hogy a pszichológia (sportpszichológia, mentális felkészítés) fontossága egyáltalán nem csökkent, sőt, ellenkezőleg, nőtt az utóbbi időben. A pozitív pszichológia egyik úttörője, Martin Seligman szerint a pszichológia – bár hatalmas eredményeket ért el a 20. század folyamán a lelki betegségek gyógyítása terén – néhány dologról mégis elfeledkezett az évtizedek során.

A hosszú évek alatt, amíg a páciensekkel foglalkoztak, a pszichológusok igazából a betegek, elesettek, áldozatok szakértőivé váltak, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy maguk az emberek is felelősek lehetnek a döntéseikért, kialakult helyzetükért.

Megfeledkeztek az egészséges emberekről is, őt idézve, arról a “misszióról”, hogy a normális életet élők helyzetét tegyék még jobbá. A nagy igyekezetben, hogy a már meglévő károkat szüntessék meg, elmaradtak az ún. “pozitív beavatkozások”, amik az élet jobbá, magasabb szintre emelését szolgálták volna.

És itt válik fontossá a “pozitív” pszichológia, aminek  Seligmanen kívül vannak más úttörői is: Nancy Etcoff, Dan Gilbert és a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály. Ők azt az álláspontot képviselik: nem csak az emberi gyengeséggel kell foglalkozni, hanem az erősségeinken is dolgozni kell. Törődnünk kell a “normális” életet élő, netán zseniális képességgel rendelkező, tehetséges emberekkel is.

Mi a SmartStaffnál nagy hangsúlyt fektetünk a tehetségek gondozására – különös tekintettel az élsport, azon belül is a futball világára. Hiszünk abban, hogy a kimagaslóan jó teljesítmény eléréséhez nemcsak testileg, hanem mentálisan is felkészültnek kell lennünk. Ahogy a pozitív pszichológia sugallja, az erősségeinken legalább annyit kell dolgoznunk, mint a gyengeségeink ellen.

Kategóriák
Immunis a változásra

Mi is a változásra való immunitás?

A változás elleni immunitás egy rövid távú önvédelmi mechanizmus, ami alapjaiban akadályozza meg a szervezeti átalakulást és fejlődést. Az elmélet megmutatja, hogy még a leginkább eltökéltebb személyek sem képesek a változásra, ha nem veszik észre, hogy a tudatalatti megszokások milyen gyakran megakadályozzák őket a változások elérésében.

Változtass vagy meghalsz. Ez az a két lehetőség, amelyet az orvosok kockázatos szívbetegeknek adnak, és hétből csak egy képes megtenni a szükséges változásokat az életben maradáshoz. Még akkor is, ha az élet vagy halál kérdésről van szó, a változás képessége a legtöbb ember számára a legnagyobb kihívás. Ilyen félelmetes statisztikák mellett, hogyan képesek a vezetők változásra bírni csapatuk tagjait, hogy versenyképesek maradjanak egy ilyen sebességgel haladó világban?

Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a motiváció hiánya minden probléma forrása, míg sok esetben ez nem így van. Gyakori, hogy emberek és vállalatok vágynak a változásra, de nem képesek felismerni és ez által változtatni a problémán. Minden a probléma gyökerének megtalálásával kezdődik.

Hogyan ismerjük fel a problémát és mit tehetünk az előrehaladásért?

Az új képességek elsajátítása és régi szokásaink elhagyásánál itt sokkal többről van szó, az emberi agy sokkal ellenállóbb annál, hogy ez ilyen egyszerű legyen. Csapatunk kiadásában megjelent az Immunis a Változásra című könyv, mely megadja az eszközöket ahhoz, hogy versenyképes csapatot hozzunk létre az előrehaladás érdekében és kiküszöböljük a saját magunkat akadályozó szokások tárházát.

Professzionális segítség? Miért mi?

Coachaink hazánkban egyedülálló módszerrel segítik elő a csapatok előrehaladását, számos mega vállalatlanak és élvonalbeli sportolónak nyújtunk segítségét céljaik elérésében és kifogásaik kezelésében.

Kategóriák
Immunis a változásra Összes blog

Jó napod lesz ma?

Jó napod lesz ma?

 

Ma jó napom van, de tegnap pocsék formában voltam. Mintha tegnap mindenki összeesküdött volna ellenem, ma viszont… ma kirobbanó formában vagyok és minden a kezemre játszik. Bárcsak minden nap így lenne. De tényleg, miért is nincs ez mindennap így? Mitől függ az, hogy egyik nap a maximumot tudjuk kihozni magunkból, más napokon azonban semmire sem vagyunk jók?
Lelki állóképesség a címe annak a könyvnek, mely az élsportban elérhető eredményességet átülteti az üzletkötésre is. Már az első sorokban megfogalmazza az alaptételt: teljesítményünk változó. Szóval nem csak mi gondoltuk így, valóban ez a helyzet. Van, amikor jobb és van, amikor nem. A könyv szerzői szerint ez az érzelmi állapottól függ. Dühösen, idegesen, szorongva sokkal nehezebb dolgozni és a legjobbat kihozni, mint amikor az ember csak a munkájára koncentrál. Dr. J.E.Loehr és P.J.McLaughlin szerint az, hogy hogyan befolyásoljuk saját teljesítményünket a lelki állóképesség titka, ami nem örökletes és nem is a szerencsén múlik.
Tehát valami olyan, ami csak és kizárólag tőlünk függ. Nem attól, hogy jó idő van-e vagy sem, vagy, hogy van-e munkánk vagy sem. Ezen külső tényezők teljes mértékben mellékesek, lelki állóképességünk csak a saját elhatározásunktól függ. Attól, hogy akarjuk-e tudatosan befolyásolni teljesítményünket vagy sem. És attól, hogy elsajátítjuk-e azokat a módszereket, tippeket, trükköket, amivel fejleszthető ez a képességünk. Eszünkbe se jusson az anyatermészetet vagy a géneket okolni, itt csak és kizárólag mi lehetünk a hibásak.
Sorra jelennek meg a sikerkalauzok, a sikeres emberek tanácsai, tippjei, a maximális teljesítményt elősegítő kézikönyvek.  A legjobbak ebben a témában Maxwell Maltz Pszichokibernetika, Brian Tracy Maximális teljesítmény és Csíkszentmihályi Mihály Flow című könyvei. Még sincs tele az utca sikeres, gazdag emberekkel. Miért? Talán dacból, talán mert sokan úgy gondolják, nekik nem kellenek az ilyen „szájbarágós” segítségek, majd ők megoldják saját maguk. És megoldják? Általában nem, mert továbbra sincs tele az utca sikeres, gazdag emberekkel.
Maxwell Maltz az elfelejtett belső képalkotást tanítja, Brian Tracy pedig hét kategóriába sorolja azokat a tényezőket, melyek befolyásolják sikerünket: szerinte a lelki béke a legfontosabb a sikerhez vezető úton; az a belső harmónia, mely „minden emberi közösség optimális teljesítményének előfeltétele ”. Na és milyen gyakori vendég manapság a belső harmónia…?
Ma már elterjedt tény, hogy a stresszhelyzet egyes emberek számára kihívást jelent, míg másokat gátol a munkavégzésében. Loehr és McLaughlin könyve szerint a sikeres vezetőt az különbözteti meg a sikertelen vezetőtől, hogy az előbbi csoport a stresszhelyzetet kihívásként fogja fel, és eredményesen tudja kezelni az olyan helyzeteket, ahol gyorsan, jól kell dönteni.
Emellett az is bizonyított tény, hogy az érzelmek befolyásolják az egészséget – amit azért mindannyian éreztünk és tapasztaltunk már, most viszont tudományosan is hivatkozhatunk arra, hogy rossz napjainkon nem tudunk dolgozni. Kansasi tudósoknak és a Gallup intézetnek köszönhetjük ezt a hivatalossá tett „kifogást”.
Az egészségi állapot köztudottan hatással van az érzelmi állapotunkra is – oda-vissza működő dolog -, az érzelmi állapot pedig a teljesítményre van hatással. Tulajdonképpen ezt úgy is leírhatnánk, mint egy olyan körforgást, ahol minden hatással van a mellette álló dolgokra. Ha jó az egészségi állapotunk, boldogok vagyunk, és jobban tudunk a munkánkra koncentrálni. Ugyanakkor, ha boldogok vagyunk, az egészségünk is jobb, tehát megint csak a kiváló teljesítményhez jutunk. És ha a teljesítményünk jó, akkor van okunk örülni, amitől pedig fizikailag is jól érezzük majd magunkat. Azonban ha bármelyik is elromlik ezek közül, akkor megbomlik a körforgás: minden mindenre hatással van ugyebár.
Csíkszentmihályi Mihály Flow című könyvében ezt tovább ragozta. Többek között arról is ír, hogy a munkában is meg kell találni az áramlatot – vagyis a teljes elmélyülést, „amikor úgy tűnik, hogy a boldogság tényleg elérhető”. Erre hozza fel példának azokat az „elszigetelten” élő embereket, akik, még ha sok pénzük lenne, akkor se élnének más életet: ugyanúgy felkelnének reggel az állatokat ellátni és ugyanúgy szerves része lenne a napi tevékenységeknek a munka.  Számukra a munka nem terhes.
Na és neked?

Hajdu Zoltán

Exit mobile version