Evolution 2019

Tudomásom szerint Budapesten nincs még egy olyan két napos üzleti konferencia, amelyen 1.200-1.500 menedzser és vezető lesz részt. És itt őszintén lehet beszélni a megoldásokról és a kihagyott lehetőségeinkről is…” Annyi szó volt már a mindent felforgató üzleti átalakulásokról, annyit fantáziáltunk róluk és kételkedtünk bennük. Sokszor gondoljuk, hogy „Hol van az még?” Aztán mégis beigazolódik, hogy az átalakuláshoz szükséges majd minden alkotóelem valahol, valamilyen formában már létezik, köztünk van. Mindenki érzi azt, hogy a Google és a Facebook növekvő befolyása mellett megjelent a „határtalan” kereskedelem. Pl. 2018-ban a hazai e-kereskedelem 1.000 milliárdos forgalmából már 400 milliárd forintnak megfelelő összeget külföldi sitekon költöttek el.
Milyen cégszerkezeti átalakításokat, cégvezetői, HR-es és kommunikációs feladatokat ró ez a legtágabb értelemben vett piaci versenyzőkre? Mérhetünk, számolhatunk, kutathatunk, tervezhetünk, de a leggyengébb láncszem mégiscsak az ember, a szeszélyes ember.”Ahogy az elmúlt 7 évben, az idén is mindkét napon a konferencián leszek, és remélem, hogy minél több partnerünkkel tudunk beszélni, együtt gondolkodni az előttünk álló izgalmas feladatokról. https://www.evolution.hu/program-2019-02-28-hr-es-cegvez

Evolution 2019.

SalesTech Budapest

SalesTech Budapest

HVG szeminárium – A kiemelkedő értékesítő

HVG szeminárium – A kiemelkedő értékesítő

Tibenszky Móni Lisa

Pécsi Ferenc

 

Pécsi Ferenc, a Soreo HR 2.0. Network  alapítója.

 

1998. óta foglalkozik hivatásszerűen     online kommunikációval. Az elmúlt 12 év alatt a vállalati belső kommunikáció, a B2B és a B2C komunikáció területén egyatánt sok tapasztalatot gyűjtött össze. Szinte a kezdetektől intenzíven foglalkoztatták az online médiában rejlő lehetőségek, 2004-től pedig belevetette magát a közösségi médiába is.

 

Vállalati munkái során ugyan többször is kapcsolatba került a HR területtel (intranet, vállalati karrieroldalak), de a HR kommunikáció új lehetőségeihez mégis a „másik” oldal, az internet újfajta, a korábbinál (inter)aktívabb használata, a web 2.0. felől jutott el.

 

Meggyőződése, hogy az üzleti világ, ezen belül pedig a HR szakma számára a közösségi médiában és az interaktív webben (web 2.0.) rejlő lehetőségek a hagyományos szervezeti keretek közt csak lassan, részlegesen aknázhatók ki. Ezért a  Soreo HR 2.0. Netwok  egy ettől eltérő működési modellt választott. A Soreo tehát nem állandó struktúrával rendelkező vállalkozás, hanem információk, tapasztalatok és szakértők hálózata. Ezen a hálózaton keresztül hatékonyan érhető el
az adott feladathoz szükséges tudás. (tehát Ferenc nem HR-szakember (ahogy nem programozó, grafikus, vagy marketinges sem), viszont érti, tudja, hogy egy adott feladat elvégzéséhez kikre van szükség és hol találja meg őket. (Természetesen ez nem csak egy címtárat, hanem egy személyes ismeretségeken, munkatapasztalatokon alapuló kapcsolatrendszert jelent.)

 

LinkedIn profil:

http://hu.linkedin.com/in/pecsiferenc

Erzse Tibor

Erzse Tibor a Munkaügyi Fórum munkaügyi szakértője

 

Már több mint 200 vállalat döntött úgy, hogy Tibor tudása és tapasztalata elengedhetetlen a munkaügy akadálymentes működéséhez.

Közel 50 vállalat érzi úgy, hogy biztosabb a piaci helyzete, ha Tibor folyamatosan együttműködik.

Közel 6000 vállalkozó, könyvelő és HR-es döntött úgy, hogy folyamatosan elolvassa Tibor anyagait, leveleit.

Több közismert média (hrportal.hu, ugyvezeto.hu…) gondolja úgy, hogy Tibor publikációjával értékesebb és nézettebb lesz a saját oldala.

 

Több szakmai szövetség tekinti Tibort a munkaügyi tanácsadójának, mint: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége; Kereskedők Vállalkozók Budapesti Szakszervezete; Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége; Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.

 

LinkedIn profil:

http://hu.linkedin.com/in/munkaugyiforum