Mindenkinek legyen saját vállalkozása!

Mindenkinek legyen saját vállalkozása!

Korábbi évek tapasztalatai alapján azt valljuk, hogy attól függetlenül, hogy valaki alkalmazott vagy ténylegesen vállalkozó, minden sikeres ember egyfajta „vállalkozó szellem”. Nézzük meg egy kicsit a vállalkozó szót. Benne van a szó gyökerében a váll és a vállalás, azaz utalás arra, hogy mit vállal el az adott személy. Véleményünk szerint, hogyha egy alkalmazott úgy tekint saját magára, mint egy kisvállalkozásra (own corporation), akkor tudnia kell, hogy saját képességei alapján mit vállal szívesen, milyen tevékenységben lát előrelépési, fejlődési lehetőséget. Bár saját igazi képességeink megtalálása gyakran azért is nehéz, mert azok közel vannak hozzánk. Természetesen egy profi munkavállaló jelölt képes azt felmérni, hogy milyen előnyöket jelent munkaadójának az ő vállalása, munkája. Azt szoktuk mondani az állásokra pályázó jelölteknek, hogy úgy nézzék meg az adott pozícióra vonatkozó munkaköri leírást mit egy kis vállalkozás számára kiírt tendert, brief-et.

Ugyanis aki gazdaságban dolgozik, annak először is jó gazdának kell lennie. Miért? Mert definíció szerint a jó gazda vigyázz az eszközeire. Az információ korában a legfőbb eszköz a tudás és kapcsolatrendszer, ami szintén egyfajta tudás, a kapcsolatok kialakításának tudása. Tudásból legalább 10 fajtát fogunk később bemutatni, a lényeg, hogy tudás mindaz a hasznos információ, ami a két fülünk között van.

Tehát, ha így tekint magára bármely vállalat dolgozója, akkor tudatosítja magában, hogy ő az értékteremtési folyamatban szintén egy vállalkozó. Úgy kell magára gondolnia, mintha az alvállalkozója lenne egy generál kivitelezőnek vagy fővállalkozónak. Ide minden alkalmazott behelyettesítheti a saját csoportvezetőjét, igazgatóját, hiszen ők is az alkalmazott ügyfelei, a belső ügyfelek. Ergo nemcsak a saleseknek és klasszikus értelemben vett vállalkozóknak, hanem mindenkinek vannak ügyfelei és ebből a nézőpontból tulajdonképpen mindenki vállalkozónak tekinthető. Az egyén készségei és hozzáállása a leginkább meghatározóak, a már említett tudás és információs készlet. Ez tanulással, továbbképzésekkel nagyban bővíthető. Aki változtatni szeretne döcögő karrierjén, az a változtatással megcélzott pozíciónak megfelelő tudásra kell szert tegyen. Ezt a tudást előbb kell megszereznie, ezért mondjuk gyakran, hogy először lesz valaki fejben vezető, igazgató, stb. mintsem a gyakorlatban. Ahol nem ez történik, ott visszalépés vagy nagy stressz a következmény.

Ahol a tudást megszerzi a „vállalkozó” ott nem maradhat el a saját „vállalat” tudatos brandingelése sem. Persze ez is a cél. Mindig a célmeghatározás a legfontosabb és a legelső lépés, de szintén gyakran elfelejtjük, hogy a célmeghatározás egyben problémameghatározást is jelent. Miért? Mert egy megvalósítandó cél MÉG meg nem oldott probléma sorozatot jelent. A cél elérése, pedig a probléma sorozat megoldását. Ez egyszerűnek tűnik, mégis kimarad a legtöbb tréning anyagból.

Itt jön újra elő az a motívum, hogy az egyén felelőssége a belül rejtőző tehetség, készségek felszínre hozása és a felszínre hozás után ezen személyes képességek segítségével terv alkotása, majd a megvalósításhozeszközök keresése. Ezekhez időt és költségeket rendelve, már „csak” a tervet kell fegyelmezetten végrehajtani. Aki nem hiszi, ne járjon utána, hanem csak kérdezze meg a sport bajnokokat, mert ők mind így érnek célba.

Hajdu Zoltán



Vélemény, hozzászólás?

három × 4 =