A válságban a menedzserek stresszesebbek, mint a vállalkozók?

Korunk urbanizációs betegségeként definiált, sokak életét megkeserítő fejlődési velejáró a stressz. Selye János patkányai belehaltak, mi pedig nap, mint nap megbirkózunk vele. Passzívan vagy aktívan, kivárva vagy azonnal cselekedve.
A Hungarostudy 2002-es országos reprezentatív felméréséből az derült ki hogy a menedzserek sokkal gyakrabban dolgoznak stresszes helyzetben, mint mondjuk a vállalkozók – talán mert utóbbiak esetében nincs megfelelési és teljesítési kényszer, mert „saját malmukra hajtják a vizet”. Mondjuk, a mostani gazdasági helyzetben valószínűleg mindkettő többet „stresszel”, az arányok azonban nem elhanyagolhatóak.
Hazudik, aki azt mondja, sosem volt még stresszhelyzetben. Kérdés azonban, milyen reakciót vált ez ki belőlünk. A stressz kutatások ugyanis kimutatták, hogy a stresszhelyzetben keletkező hormonok hosszútávon az egészségi állapotunkat is befolyásolják. Attól függően, hogy a kortizol vagy az adrenalin termelése kerül túlsúlyba, passzív vagy aktív válaszreakciót válthat ki az emberből a stressz. Az adrenalin növelő stresszreakció azokra jellemző, akik feszült helyzetben a rutinok mentén kezükbe veszik a dolgok irányítását; a kortizol stresszreakció a passzívabb, inkább a kivárást alkalmazók körében gyakori. Előbbi a szív és érrendszeri betegségekre hajlamosít, utóbbi pedig a rákos megbetegedésekre. Egyik sem biztató,  sőt, nemrég kimutatták, hogy a vezető pozícióban lévő majmok ugyanolyan kardiovaszkuláris problémák miatt pusztulnak el, mint amibe gyakran napjaink vezetői is belehalnak.
Selye János anno a harmincas években patkányokon kísérletezte a stressz hatásait. Ő az elsők között volt, akik a stressz kutatásával kezdtek el foglalkozni, 1936-ban jelent meg első publikációja. Kutatásai szerint bizonyos hatások, melyek az érzelmi, vegetatív életünkre hatnak, károsan hatnak a szerveinkre, életünkre. Az elsők között volt, aki a psziché és a test kapcsolatát kezdték tudományosan vizsgálni. Kutatásai során felfedezte, hogy a patkányok szinte minden szerve komoly károsodásokat szenvedett, melyek egy ideig visszafordíthatóak voltak, egy idő után azonban halálhoz vezettek. Ezek után már nem csodálkozok azon, miért halljuk egyre gyakrabban mennyire ártalmas folyamatos stresszben élni!
Visszatérve a vezetőkre, akik ugye különösen veszélyeztetettek: Dr. J.E.Loehr és P.J.McLaughlin Lelki állóképesség című könyvben Salvatore R. Maddi és Suzanne C. Kobasa professzorok tanulmányaira alapozva vélekednek úgy, hogy a szívós vezetőket az különbözteti meg a sikertelenektől, akik stressz hatására pánikba esnek és cselekvőképtelenek lesznek, hogy rendelkeznek a stresszhelyzetre megfelelő reagálás tulajdonságaival. Vagyis: az elidegenedés helyett az elkötelezettség jellemző rájuk, a tehetetlenségérzetet aktív befolyásolással helyettesítik, illetve kihívásként és nem fenyegetésként tekintenek a problémára.
Érdekes felvetés ez. Ha kezelni tudjuk a stresszt, akkor az már nem is stressz? Vagy csak az aktív válaszreakció jobb, mint a passzív? Eredményesség szempontjából mindenképp…
Na és Te milyen vagy stresszhelyzetben? A határidő lendít rajtad, vagy inkább hátráltat? És milyen a főnököd: szívós vezető vagy inkább sikertelen?

Hajdu Zoltán